PL: „Hinnem kell!” – Benítez az Everton újabb kudarca után

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.02. 10:45
null
Benítez és Klopp találkozójából utóbbi jött ki jóval jobban (Fotó: AFP)
Az Evertonrál egyre mélyülő válságról cikkeznek, Rafa Benítez azonban bizakodó, ha visszatérnek sérült alapemberei, úgy a játékuk is visszatér az idény elején látott szintre. Míg a spanyol menedzsernek lidércnyomással felérő lehetett a Liverpool elleni városi derbi estéje, a másik oldalon vezénylő Jürgen Klopp széles mosollyal állhatott kamera elé… A német tréner szerint az eddigi legjobb Liverpool-meccsét élte át a Goodison Parkban.

 

Benítez lidércnyomása: a »vörösök« összezúzták a riválist – olvasható a The Telegraph szalagcíme. Az angol sajtó nem kíméli az Everton menedzserét, a korábbi csapata, a Liverpool ellen 4–1-re elbukott derbi után. A kritikák pedig nemcsak a szerda esti harmatos játék, hanem a legutóbbi nyolc fordulóban mutatott pocsék mérleg miatt is szólnak: a lehetséges 24 pontból mindössze kettőt tudott begyűjteni a Goodison Park-i együttes, amely a nemzetközi kupaindulással kecsegtető pozíciókból a tabella utolsó harmadába csúszott vissza.

„Hinnem kell, hogy fordulni fog a helyzetünk és jól fogunk teljesíteni a következő hetekben. Meggyőződésem, hogy az elvégzett munka kamatozni fog és az idény második felében jól szerepelünk majd. De minél hamarabb el kell kezdenünk nyerni, hogy helyreálljon az önbizalmunk és meg tudjuk őrizni a hitünket – próbálta kicsit a játékosait, kicsit a klubvezetőket és a nézőket, kicsit pedig talán saját magát is meggyőzni a meccs utáni nyilatkozatával Rafa Benítez. Azt várom magunktól, amit az idény elején nyújtottunk, akkor, amikor minden alapjátékos rendelkezésemre állt. Ha felépülnek a sérültjeink visszatalálunk a sikerekhez is” – tekintett előre a spanyol.

A Sky Sports eközben viszont arról ír, néhány sérült alapembernél nagyobb a gond az Evertonnál. A klubvezetőség gyengeségéről, sorozatos pocsék döntéseiről tanúskodik, hogy bár az elmúlt években a PL egyik legnagyobb pénzköltője volt a csapat az átigazolási piacon, mégsem akar összeállni a történet. Ezért pedig „nem lehet csak Benítezt hibáztatni, élő pajzsként tolni a spanyolt a felháborodott drukkerek és a klubvezetőség közé”.

Míg az Evertonnál 14 forduló után ismét válságról beszélnek, a város „vörös felén”, a Liverpoolnál minden adva van a bizakodó hangulathoz. A csapat mindössze két ponttal marad el az éllovas Chelsea-től, a West Hamtől elszenvedett vereség óta az Arsenal és a városi rivális elleni presztízscsatát is magabiztos teljesítménnyel hozta.

„Ez a derbisiker újabb nagy lépés nekünk. Nemcsak a bajnoki versenyfutás, hanem a csapat fejlődése szempontjából is. Talán ez volt a legjobb közös teljesítményünk a Goodison Parkban. Korántsem volt feszültségmentes, de biztos vagyok benne, ha később visszanézem, élvezni fogom a játékunkat – főleg az eredmény ismeretében. Persze meccs közben is voltak olyan pillanatok, amelyeket nagyon élveztem” – jelentette ki a rá jellemző széles mosollyal Jürgen Klopp, a Pool menedzsere.

„Azok a szituációk, amelyeket az első félidőben kialakítottunk, egészen elképesztő momentumok voltak. A szünet után már inkább az események kontrollálására koncentráltunk. A ma esti kilences teljesítmény volt a tízes skálán. Elég jó teljesítményt nyújtottak a fiúk.”

Klopp külön kiemelte a gólja mellett gólpasszt is jegyző Jordan Hendersont, hozzátéve, hogy a kevésbé eredményes meccsein sem kevésbé fontos tagja a csapatnak. „Valódi kapitány, bármi is történik.” Hozzátette, az egyetlen bosszúsága a meccs kapcsán nem is az övé, hanem a duplázó Mohamed Szalahé: „Nagyon szerette volna megrúgni a harmadikat. Villámgyorsan termeli a gólokat ebben az évadban is. Már tizenkilenc gólja van minden sorozatot tekintve! A gólszerzésért él!” – dicsérte egyiptomi játékosát a német mester, akinek a jelek szerint minden oka megvan arra, hogy elégedett legyen.

Nem véletlen az sem, hogy Kloppot többször visszatapsolta a vendégszektorban helyet foglaló livepooli drukkerhad szerda este.

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
SZERDAI MÉRKŐZÉSEK

Aston Villa–Manchester City 1
–2 (Watkins 47., ill. Rúben Dias 27., Bernardo Silva 43.)
Everton–Liverpool 1–4
(Gray 38., ill. J. Henderson 9., Szalah 19., 64., Diogo Jota 79.)
Southampton–Leicester City 2–2
(Bednarek 3., C. Adams 34., ill. J. Evans 22., Maddison 49.)
West Ham United–Brighton 1–1 (Soucek 5., ill. Maupay 89.)
Wolverhampton–Burnley 0–0
Watford–Chelsea 1–2 (Dennis 43., ill. Mount 29., Zijes 72.)

CSÜTÖRTÖKÖN LESZ
20.30: Tottenham Hotspur–Brentford
21.15: Manchester United–Arsenal (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Newcastle United–Norwich City 1–1
(C. Wilson 61. – 11-esből, ill. Pukki 79.)
Leeds United–Crystal Palace 1–0 (Raphinha 90+3. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 14 10 3 1 33– 6 +27 33
2. Manchester City 14 10 2 2 29– 8 +21 32
3. Liverpool 14 9 4 1 43–12 +31 31
4. West Ham 14 7 3 4 25–17 +8 24
5. Arsenal 13 7 2 4 15–17 –2 23
6. Wolverhampton 14 6 3 5 12–12 0 21
7. Brighton & Hove Albion 14 4 7 3 13–15 –2 19
8. Leicester City 14 5 4 5 22–25 –3 19
9. Tottenham 12 6 1 5 11–17 –6 19
10. Manchester United 13 5 3 5 21–22 –1 18
11. Brentford 13 4 4 5 17–17 0 16
12. Crystal Palace 14 3 7 4 19–20 –1 16
13. Aston Villa 14 5 1 8 19–23 –4 16
14. Everton 14 4 3 7 17–24 –7 15
15. Southampton 14 3 6 5 13–20 –7 15
15. Leeds United 14 3 6 5 13–20 –7 15
17. Watford 14 4 1 9 19–26 –7 13
18. Burnley 13 1 7 5 14–20 –6 10
19. Norwich City 14 2 4 8 8–28 –20 10
20. Newcastle147716–30–14 7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik