PL: Hazard varázsolt, Morata újabb fejes gólt szerzett

Vágólapra másolva!
2017.12.02. 15:21
null
Eden Hazard két góllal zárt, de simán juthatott volna négyig is (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában a Chelsea a remeklő Eden Hazard vezérletével otthon 3–1-re legyőzte a Newcastle Unitedet.

A vendégek számára indult jobban a mérkőzés, Courtois elsőre még nagyot védett, a kipattanóra viszont Gayle ért elsőként, és a hazai játékosok között megtalálta a kapuba vezető utat (0–1).

Érdekesség, hogy nemrégiben az Old Traffordon is a „szarkák” szereztek vezetést, akkor is Gayle góljával, de akkor a Manchester United 4–1-re nyert végül.

Most pedig a Chelsea jelezte igen korán, hogy győzni szeretne. A 17 percben Fabregas a saját térfeléről indította Hazard-t, aki levette, majd egyből megpróbált Darlow mellett a kapuba passzolni, de a kapus hárítani tudott.

Még mindig csak a 20. percben jártunk, amikor Kanté átlövésébe Christensen tette bele a fejét, a labda pedig a bal oldali kapufán csattant.

A Chelsea-nyomás a 21. percben érett góllá, Morata elől még tudtak menten a védők, de a labda pont Hazard-hoz került, ő pedig a hosszúba pattintott (1–1).

A 33. percben aztán a vezetést is megszerezték a „kékek”, az addig kevéssé jól játszó Moses húzta meg a jobb oldalt, centerezésénél pedig Morata kellően agresszív volt a védőjével szemben, és közelről a kapuba fejelt (2–1).

A spanyol támadó az előző idény kezdete óta már a 11. fejes gólját jegyezte, ezzel az európai topligák legjobbjának számít ebben a kategóriában azóta.

A fordulást követően visszább állt a Newcastle, ezt pedig a Chelsea is lekövette, kevésbé nyomott támadásban, de az 57. percben Drinkwater így is nagy helyzetbe kerül – hogy aztán Darlow megint védjen.

A 73. percben növelte az előnyét a házigazda, Moses kapott parádés indítást, ő még pont elérte a labdát, védője pedig már az ő lábát, büntető! Hazard Antonín Panenka 68. születésnapjára a róla elnevezett mozdulattal értékesítette a tizenegyest, ez pedig már a hatodik PL-gólja volt a Newcastle ellen, ennél jobban senki ellen nem megy a belgának a játék (3–1).

Hazard nem sokkal később újabb találatot jegyezhetett volna, de Darlow újabb ziccert védett, majd lecserélték a belga sztárt, újabb gól pedig már nem született.

A meccs összefoglalója



ANGOL PREMIER LEAGUE

15. FORDULÓ
Chelsea–Newcastle United 3–1 (Hazard 21., 74. – a másodikat 11-esből, Morata 33., ill. Gayle 12.)
Brighton & Hove Albion–Liverpool
15 (G. Murray 51., ill. Can 30., Firmino 31., 48., Philippe Coutinho 87., Dunk 89. – öngól)
Everton–Huddersfield Town
2–0 (Sigurdsson 47., Calvert-Lewin 73.)
Leicester City–Burnley 1–0
(Gray 6.)
Stoke City–Swansea City 2–1
(Shaqiri 36., M. B. Diouf 40., ill. Bony 3.)
Watford–Tottenham Hotspur 1–1
(Kabasele 13., ill. Szon Hung Min 25.)
West Bromwich Albion–Crystal Palace
0–0
Arsenal–Manchester United 1–3 (Lacazette 49., ill. Valencia 4., Lingard 11., 63.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 14 13 1 44–9 +35 40
2. Manchester United 15 11 2 2 35–9 +26 35
3. Chelsea 15 10 2 3 28–12 +16 32
4. Liverpool 15 8 5 2 33–19 +14 29
5. Arsenal 15 9 1 5 29–19 +10 28
6. Tottenham 15 7 4 4 23–13 +10 25
7. Burnley 15 7 4 4 14–12 +2 25
8. Watford 15 6 4 5 25–26 –1 22
9. Leicester City 15 5 5 5 20–20 0 20
10. Everton 15 5 3 7 19–28 –9 18
11. Brighton & Hove Albion 15 4 5 6 14–19 –5 17
12. Southampton 14 4 4 6 14–17 –3 16
13. Stoke City 15 4 4 7 18–30 –12 16
14. Newcastle 15 4 3 8 14–22 –8 15
15. Huddersfield Town 15 4 3 8 9–26 –17 15
16. Bournemouth 14 4 2 8 12–16 –4 14
17. West Bromwich Albion 15 2 7 6 12–21 –9 13
18. Crystal Palace 15 2 4 9 8–25 –17 10
19. West Ham 14 2 4 8 12–30 –18 10
20. Swansea 15 2 3 10 8–18 –10 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik