PL: Guardiola Cityje kivégezte a Crystal Palace-t

Vágólapra másolva!
2017.05.06. 15:24
null
David Silva (középen) góljával már két perc után vezetett a Manchester City (Fotó: AFP)
A Manchester City 5–0-ra legyőzte a Crystal Palace-t az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában.

 

Nem kellett sokat várni a mérkőzés első nagy jelenetére – a második percben David Silva használta ki, hogy a beadást nem tudta kifejelni az egyik vendégvédő, és a spanyol kilenc méterről kapásból kilőtte a kapu bal alsó sarkát (1–0).

Silva 1.54 után talált a kapuba, ez 2015 februárja óta a „kékek" leggyorsabb gólja volt.

A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, Pep Guardiola csapata sorra dolgozta ki a lehetőségeket, ám nem tudta növelni előnyét.

A második félidő elején aztán ismét ünnepelhetett a City: Kevin De Bruyne tette be középre a labdát laposan, a felmerészkedő Vincent Kompany pedig tizenkét méterről kapásból, szép mozdulattal a bal felsőbe lőtt (2–0).

A belga védő az elmúlt négy bajnokiján már másodszor volt eredményes – előtte ugyanehhez a mennyiséghez 43 összecsapásra volt szüksége.

A hatvanadik percben De Bruyne már főszereplőként villogott, s Gabriel Jesus passza után 18 méterről a kapu jobb alsó sarkába tüzelt – noha a kapus beleért a remekül helyezett löketbe, védeni nem tudott (3–0).

A belga támadó öt gólnál és 14 asszisztnál jár a 2016–2017-es idényben.

Raheem Sterling a 82. percben négyre növelte a hazai előnyt, majd a ráadásban Nicolás Otamendi állította be az 5–0-s végeredményt. Sikerével a Manchester City feljött a harmadik helyre.

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ

Manchester City–Crystal Palace 5–0 (David Silva 2., Kompany 49., De Bruyne 60., Sterling 82., Otamendi 92.)

Később játsszák
16.00:
AFC Bournemouth–Stoke City
16.00:Burnley–West Bromwich Albion
16.00:Hull City–Sunderland
16.00:Leicester City–Watford (Tv: Spíler Tv)
18.30:Swansea–Everton (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 34 26 3 5 72–30 +42 81
2. Tottenham 35 23 8 4 71–23 +48 77
3. Manchester City 35 20 9 6 70–37 +33 69
4. Liverpool 35 20 9 6 71–42 +29 69
5. Manchester United 34 17 14 3 51–25 +26 65
6. Arsenal 33 18 6 9 64–42 +22 60
7. Everton 35 16 10 9 60–40 +20 58
8. West Bromwich Albion 34 12 8 14 39–43 –4 44
9. West Ham 36 11 9 16 45–59 –14 42
10. Southampton 33 11 8 14 39–44 –5 41
11. Bournemouth 35 11 8 16 50–63 –13 41
12. Leicester City 34 11 7 16 42–54 –12 40
13. Stoke City 35 10 10 15 37–50 –13 40
14. Watford 34 11 7 16 37–55 –18 40
15. Burnley 35 11 6 18 35–49 –14 39
16. Crystal Palace 36 11 5 20 47–61 –14 38
17. Hull City 35 9 7 19 36–67 –31 34
18. Swansea 35 9 5 21 40–69 –29 32
19. Middlesbrough 35 5 13 17 26–45 –19 28
20. Sunderland 34 5 6 23 26–60 –34 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik