PL: „Ez volt a legrosszabb napom menedzserként”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.16. 07:08
null
Pochettino számára keserű szájízzel ért véget a szezon (Fotó: AFP)
A Tottenham Hotspur labdarúgócsapata a kieső Newcastle United elleni 5–1-gyel fejezte be az angol bajnokságot, így lemaradt a második helyről is, az utolsó fordulóban az örök rivális Arsenal megelőzte. Mauricio Pochettino menedzser a „szarkák” elleni fellépés után arról beszélt, hogy még sosem érezte magát ennyire rosszul pályafutása egyik meccse után sem.

 

A Spurs 1995 óta először végezhetett volna az Arsenal előtt a Premier League-ben, amihez egy pont kellett volna, nem csoda, hogy az ehhez képest következő 1–5 tönkrevágta a hangulatot az észak-londoni klubnál.

„Azt hiszem, amit ma mutattunk, az nem ugyanaz a csapat volt, amelyik az egész szezonban futballozott. Ez a legrosszabb napom menedzserként akár Angliában, akár Spanyolországban” – mondta Pochettino, akit Rafa Benítez, a Newcastle menedzsere vigasztalt a lefújás után.

„Furcsa volt. A Newcastle esett ki, mégis ő sajnált inkább engem” – tette hozzá az argentin szakember.

A Leicester City mögött végző Arsenal a 2004–2005-ös idény óta a legjobb eredményét érte el a PL-ben az ezüsttel.

Az Arsenal és a Spurs végső helyezései a PL-ben egymással összevetésben (Forrás: BBC)
Az Arsenal és a Spurs végső helyezései a PL-ben egymással összevetésben (Forrás: BBC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik