MTI 2017.09.12 18:39 Frissítve: 2017.09.13 00:54

PL: elutasították a Liverpool fellebbezését Mané ügyében

A Liverpool FC labdarúgóklubja fellebbezett Sadio Mané hárommeccses eltiltása ellen, de azt elutasították.

 

Az angol szövetség (FA) kedden késő délután bejelentette, hogy az érintettek meghallgatása után nem fogadta el a Liverpool beadványát, így helyben hagyta a három mérkőzésre szóló eltiltást.

A szenegáli csatárt szombaton azért állították ki, mert fejbe rúgta a Manchester City kapusát, Edersont.

A Liverpoolnál elismerték a játékosnak adott piros lap jogosságát – bár Jürgen Klopp vezetőedző szerint túl szigorú játékvezetői ítélet született, mert Mané nem látta a számára holttérből érkező kapust –, de a három találkozóra szóló eltiltást soknak találták.

A 25 éves labdarúgó nem játszhat szombaton a Burnley elleni bajnokin, valamint azt követően a Leicester City elleni Ligakupa-találkozón és bajnoki összecsapáson.

Ederson a pályát szombaton hordágyon, nyakmerevítővel hagyta el. Sérülése az első hírekkel ellentétben – arc- vagy állkapocscsont-törést sem tartottak kizártnak – nem súlyos. A manchesteri klub beszámolója szerint brazil kapusuk hétfőn fejvédőben már edzett.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.17 13:53:33

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Pedro és Ramsey is közel járt a gólhoz • David Luiz durva belépője után azonnal pirosat kapott.

2017.09.09 12:48:36

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A karaterúgás előtt is vezetett már a hazai csapat, amely bosszúból alaposan kitömte Jürgen Kloppékat.

2017.09.01 23:49:05

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Pótolt a Dortmund és a Monaco, lebegtetett a Bayern, a PSG-nek már csak kölcsönre futja.

2017.08.28 22:16:34

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Ismét hetvenkedik a Chelsea a Juventusnak; Kluivert, Ibrahimovic kettős az MU-ban?

2017.08.27 16:48:51

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Nagyon megverte a Liverpool az Arsenalt, pedig Cech volt a mezőny legjobbja • Nem ment a Tottenhamnek sem.