PL: egy szakértő szerint Sala elhagyhatta a repülőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.06. 13:36
null
Polacco (jobbra fent) szerint elképzelhető, hogy Sala a vízbe érkezés után elhagyta a gépet (Fotó: NSO-montázs)
Vasárnap találták meg a La Manche csatorna fenekén az Emiliano Salával a fedélzetén január 21-én eltűnt repülőt, amelyben egy eddig még azonosítatlan holttestre is bukkantak a kutatást végzők. A testet jelenleg próbálják felszínre hozni, így egyelőre nem tudni, hogy a pilóta vagy a labdarúgó rekedt-e a gépben. Egy francia újságíró és repülési szakértő, Michel Polacco szerint elképzelhető, hogy ha a pilóta maradt bent, akkor Sala elhagyhatta azt a süllyedés előtt.

 

Vasárnap este bukkantak rá a Piper PA-46 Malibu típusú gépre, s röviddel később az is kiderült, hogy egy testet is találtak benne. A kutatást végző szakemberek általános meglepetésére a repülőre „nagyjából egyben és egészben” akadtak rá 63-67 méteres mélységben.

Michel Polacco francia újságíró és repülési szakértő szerint ebből több mindenre is lehet következtetni: például arra, hogy a gép minden bizonnyal kényszerleszállást végzett a vízen, amit nyilvánvalóan a pilóta hajtott végre.

„Valamilyen műszaki meghibásodás, jegesedés vezethetett oda, hogy a kényszerleszállás mellett döntött, s letette a vízre a repülőt, ami nyilván nagyon nehéz manőver” – mondta Polacco a francia Europe 1 rádiónak adott interjúban.

„A gép nagyjából egyben maradt, ebből gondolhatjuk, hogy nem lezuhant, hanem a pilóta próbált meg landolni vele” – vélte Polacco, aki amellett, hogy a Radio France csoport repülésügyi szakértője, maga is képzett pilóta, sőt, repülésoktató.

A France 3 televíziós csatornának nyilatkozva annak a véleményének is hangot adott, miszerint az elméleti lehetősége fennáll annak, hogy Sala a kényszerleszállás után elhagyhatta a repülőgépet.

TÉRBELI DEZORIENTÁCIÓ ÉS ÁLDOZATAI
A pilótának a repülőhöz, illetve a repülőnek a környezethez, a földhöz képest viszonyított helyzetének helytelen érzékelését jelenti. A szakirodalom több fajtáját különbözteti meg: a fel nem ismert dezorientáció vezet leggyakrabban közvetlenül szerencsétlenségekhez, míg a felismert dezorientáció az, amikor a folytatódó illúziók által fenntartott érzékelési konfliktus stresszhez, mentális rövidzárlathoz vezet. Térbeli dezorientáció miatt vesztette életét többek között John F. Kennedy Jr., miután repülőgépe 1999. június 16-án lezuhant az Atlanti-óceán fölött, s Buddy Holly, az ötvenes évek ikonikus rock and roll sztárja is, amikor 1959. február 3-án éjjel, több zenésztársával együtt Fargóba tartva, a pilóta a földbe csapódott a géppel az erős havazásban.

„Előfordulhat, hogy elhagyhatta a gépet, hiszen a roncsot felfedező távirányítású mini-tengeralattjáró felvételei alapján kijelenthető, hogy csak egy testet találtak a repülőben” – mondta Polacco.

Ugyanakkor az argentin Clarínnak nyilatkozó pilóta, Juan Arturo del Azar szerint – aki számos alkalommal repült át a La Manche csatorna fölött – a gép eltűnésének oka lehetett a pilóta térbeli dezorientációja is.

„Ilyen körülmények között a pilótának a műszerekre támaszkodva kell repülnie, de aki erre nincs megfelelően kiképezve, az vizuális tájékozódási pont nélkül könnyen elveszhet, főleg ha mondjuk belerepült egy felhőbe. Ilyenkor könnyen érezheti, hogy a gép emelkedik, miközben zuhan, és fordítva” – fogalmazott a pilóta.

Ebben az esetben könnyen előfordulhatott, hogy a rossz időjárási körülmények és az éjszakai sötétség, valamint a nem látható horizont miatt Ibbotson nem tudta, milyen helyzetben és hol van a géppel, ezért a kényszerleszállás mellett dönthetett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik