PL: egy néző rosszul lett, félbeszakadt a Newcastle–Tottenham

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 18:55
null
Marriner játékvezető egyeztet (Fotó: AFP)
Egy néző rosszul lett a lelátón a Premier League 8. fordulójában megrendezett Newcastle United–Tottenham mérkőzésen, emiatt a találkozó a 41. percben, 2–1-es londoni vezetésnél félbeszakadt.

A szurkoló egészségi állapotáról egyelőre annyit lehet tudni, hogy összeesett, sürgősen orvosi beavatkozásra volt szüksége, ám stabilizálták az állapotát, és kórházba szállították.

Az összeeső néző körül állók azonnal jelezni kezdtek a meccs megrendezését segítő személyzetnek. A hazaiak közül Jamaal Lascelles, a vendégektől Sergio Reguilón és Eric Dier is segédkezett a helyzet kezelésében azzal, hogy felhívták Andre Marriner játékvezető és az orvosok figyelmét a történtekre, aki nemsokára megállította a játékot, majd az öltözőbe terelte a futballistákat.

A játékosok kis szünet után visszatértek a pályára, hogy befejezzék az első félidőt – Szon Hung Min meg is szerezte a Tottenham harmadik gólját.

A Spurs 3–2-re nyert – BŐVEBBEN A MECCSRŐL ITT!


 


 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik