PL: egészen hihetetlen dolog derült ki Balotelli szerződéséről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.04. 12:49
Mario Balotelli 2014 nyarán 20 millió euróért távozott a Milantól, és a Liverpoolba igazolt. Hároméves szerződést írt alá az angol klubbal,  a kontraktus néhány pontját pedig most a Football Leaks szellőztette meg.

A labdarúgásban vannak érdekes záradékok, de Balotellié (a Liverpoolnál) ezek közül is az egyik legfurcsább volt. A szerződésből kiderül, hogy ha az olasz labdarúgó a szezon végéig (június 30.):

– elfogadható magatartást tanúsít

– nem kap háromnál több piros lapot

– sem az ellenfelet, sem senki mást nem köp le

– senkit nem bántalmaz fizikailag vagy verbálisan

akkor abban az évben 1.2 millió euróval (körülbelül 365 millió forint) több fizetést kap.

Balotelli 2015 nyarán aztán kölcsönben visszatért a Milanhoz, majd 2016 nyarán a francia élvonalbeli Nice-hez szerződött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik