PL: „bajnokot csinált” a Juvéból – Conte viszi a Chelsea-hez?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.27. 11:09
Olasz sajtóértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Chelsea nagyon közel áll ahhoz, hogy véglegesítse Radja Nainggolan szerződtetését. Az AS Roma középpályásáért a hírek szerint 40 millió eurót kell fizetniük a londoni „kékeknek”.

A Sky Sport Italia arról számolt be, hogy az Eb befejezését követően munkába álló Antonio Conte meggyőzte a Chelsea vezetőit, fizessék ki a Nainggolanért kért 40 millió eurót.

A belga válogatott középpályás a jövő héten ünnepli a 28. születésnapját, és 2020-ig köti szerződés az AS Roma együtteséhez. Hétfőn ő szerezte a győztes gólt a Napoli ellen, amely bebiztosította a Juventus – sorozatban ötödik – olasz bajnoki címét, valamint teljesen nyílttá tette az automatikus Bajnokok Ligája-indulást jelentő második helyért zajló küzdelmet.

Walter Sabatini, a Roma klubigazgatója a sajtó érdeklődésére tagadta, hogy felvette volna a kapcsolatot Antonio Contéval.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik