PL: az ifistákkal akart zuhanyozni az igazgató? Felfüggesztették

Vágólapra másolva!
2018.02.02. 09:24
Az angol Premier League-ben szereplő Crystal Palace felfüggesztette akadémiájának igazgatóját, mert kiderült, hogy az U18-as csapat tagjaival akart együtt zuhanyozni. Lehet, hogy csak félreértésről van szó, de a klub nem akar kockáztatni, kivizsgálja az ügyet.

A Palace-nál töltött húsz éve alatt többek között Wilfried Zahát, Victor Mosest és Nathaniel Clyne-t is Premier League-játékossá képző Gary Issott akkor került bajba, amikor a klub egyik munkatársa meghallotta két utánpótláskorú játékos beszélgetését.

A fiatalok arról társalogtak, hogy a vezető velük akart zuhanyozni.

Ezt jelentették a klub elnökségének, amely azonnal felfüggesztette a szakembert, és vizsgálatot indított az ügyben, miközben az angol szövetségnek is jelentette az esetet.

Issottra egyetlen panasz sem érkezett akadémistáktól vagy a szüleiktől, s a Daily Mail szerint az is lehet, hogy az egész ügy egy poénnak szánt félmondatból ered.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik