PL: az FA vizsgálatot indított Mourinho megjegyzései miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.05. 20:54
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) illetékes bizottsága vizsgálatot indított José Mourinho, a Premier League-ben szereplő Chelsea menedzsere ellen, aki a Southamptontól elszenvedett 3–1-es vereség után bírálta a mérkőzés játékvezetőjét.

A meccs 57. percében – még 1–1-es állásnál – a londoni együttes csatára, Radamel Falcao átesett a Southampton kapusán, Robert Madley játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot, sőt műesésért sárga lapot adott a kolumbiai csatárnak. Mourinho nem értett egyet az ítélettel, és ennek hangot is adott.

„A tizenegyes megítélése abban a pillanatban több mint kulcsfontosságú lett volna a csapatom számára, ehelyett negatív impulzus ért minket, melynek következtében mentálisan összeomlottunk. Ha a szövetség meg akar engem büntetni, tegye. Más menedzsereket nem bírságolnak meg” – mondta Mourinho.

A portugál szakember hozzátette, a játékvezetők mindig a Chelsea-t sújtják az ítéleteikkel, és egyszerűen félnek tizenegyest ítélni a csapat javára.

Az angol szövetség a megjegyzései miatt vizsgálatot indított Mourinho ellen, aki október 8-ig reagálhat a vádakra.

A Chelsea nyolc forduló után két győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel a Premier League tabellájának 16. helyén áll, hátránya tíz pont a listavezető Manchester City mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik