PL: az Arsenal a szünet után darálta be a Newcastle-t

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.11.27. 15:28
null
Bukayo Saka góljával került előnybe az Arsenal (Fotó: AFP)
Az Arsenal 2–0-ra legyőzte a Newcastle-t az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Az Arsenal sohasem kapott még ki hazai pályán olyan ellenféltől a Premier League-ben, amely a táblázat utolsó helyén kezdte meg az adott fordulót: az észak-londoniak az előző nyolc ilyen meccset egyaránt megnyerték, 23–2-es összesített gólkülönbséggel (a teljes mérleg tizenöt győzelem és hat döntetlen).

Mikel Arteta alakulata a továbbra is nyeretlen Newcastle ellen igyekezett javítani a Liverpooltól elszenvedett súlyos vereséget követően, és az első negyedóra tapogatózó játéka után jöttek is a gólszerzési lehetőségek: Bukayo Saka egy remek indítás után lőtt becsúszva nem sokkal a rövid sarok mellé, majd a kezdőcsapatba visszakerülő Martin Ödegaard szabadrúgását szedte ki Martin Dúbravka.

A vendégek neve mellé egyetlen említésre méltó helyzetet jegyezhettünk fel, abból viszont majdnem gól lett: Jonjo Shelvey távoli lövését óriási bravúrral tolta a lécre Aaron Ramsdale.

Az első félidő legnagyobb lehetősége mégsem ez volt, ugyanis néhány perccel a szünet előtt Emile Smith Rowe fejesét Pierre-Emerick Aubameyang elé ütötte Dúbravka, a gaboni azonban két méterről csak a kapufát találta el...

A közel nyolcvanszázalékos labdabirtoklást jegyző és helyzetek sokaságát kialakító Arsenal a második játékrészben, az 56. percben törte meg a jeget, nem is akármilyen góllal. Smith Rowe, Nuno Tavares és Saka összjátékának végén utóbbi került helyzetbe, és precízen kilőtte a bal alsó sarkot (1–0).

Az előző 17, Newcastle elleni PL-meccsük során mindig az észak-londoniak szerezték a mérkőzés első gólját, az angol élvonalban ez a leghosszabb, jelenleg is futó sorozat ilyen tekintetben.

Az angol válogatott futballistát nem sokkal a gólja után sérülés miatt le kellett cserélni, ez azonban nem törte meg az Arsenal lendületét, amely az éppen Saka helyére beálló Gabriel Martinelli révén megduplázta az előnyét: Tomijaszu Takehiro ívelt a védelem mögé, a brazil pedig szép mozdulattal a kapu jobb oldalába helyezett (2–0).

A folytatásban nem született gól, vagyis az Arsenal győzelemmel hangolt a jövő heti, Manchester United elleni bajnokira.

A Newcastle mindössze a hatodik együttes, amely az első tizenhárom találkozóján nyeretlen maradt a Premier League adott idényében – az előző öt alkalomból négy kieséssel végződött, egyedül a Derby tudott bent maradni a 2000–2001-es kiírásban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Arsenal–Newcastle 2–0
(Saka 56., Martinelli 66.)
Később
Crystal Palace–Aston Villa 1–2 (Guehi 90+5., ill. Targett 15., McGinn 86.)
Liverpool–Southampton 4–0 (Diogo Jota 2., 32., Thiago Alcantara 37., Van Dijk 52.)
Norwich–Wolverhampton 0–0
Brighton–Leeds 0–0

Vasárnap
15.00: Brentford–Everton
15.00: Burnley–Tottenham
15.00: Leicester City–Watford
15.00: Manchester City–West Ham United (Tv: Digi Sport1)
17.30: Chelsea–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 12 9 2 1 30–4 +26 29
2. Liverpool 13 8 4 1 39–11 +28 28
3. Manchester City 12 8 2 2 25–6 +19 26
4. West Ham 12 7 2 3 23–14 +9 23
5. Arsenal 13 7 2 4 15–17 –2 23
6. Wolverhampton 13 6 2 5 12–12 0 20
7. Tottenham 12 6 1 5 11–17 –6 19
8. Brighton & Hove Albion 13 4 6 3 12–14 –2 18
9. Manchester United 12 5 2 5 20–21 –1 17
10. Crystal Palace 13 3 7 3 19–19 0 16
11. Aston Villa 13 5 1 7 18–21 –3 16
12. Everton 12 4 3 5 16–19 –3 15
13. Leicester City 12 4 3 5 16–21 –5 15
14. Southampton 13 3 5 5 11–18 –7 14
15. Brentford 12 3 4 5 16–17 –1 13
16. Watford 12 4 1 7 16–20 –4 13
17. Leeds United 13 2 6 5 12–20 –8 12
18. Burnley 12 1 6 5 14–20 –6 9
19. Norwich City 13 2 3 8 7–27 –20 9
20. Newcastle 13 6 7 15–29 –14 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik