PL: Arsenal–Manchester City az első fordulóban – sorsolás

Vágólapra másolva!
2018.06.14. 10:03
null
A két csapat legutóbbi két meccsét egyaránt 3–0-ra megnyerte a Manchester City (Fotó: AFP)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) elkészítette a Premier League 2018–2019-es idényének teljes párosítását. Az új szezon rögtön rangadóval indul, az 1. fordulóban a bajnoki címvédő Manchester City az Arsenalhoz látogat.

 

Az ezüstérmes Manchester United a Leicester City ellen kezdi meg az új idényt, a Tottenham – csakúgy mint az előzőszezonban – a Newcastle otthonában rajtol, a Liverpool a West Ham Unitedet fogadja, míg a Chelsea a Huddersfield ellen kezd.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri az angol Premier League 2018–2019-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az Arsenalra újabb rangadó vár a második fordulóban – a Chelsea-hez látogat –, az első manchesteri derbit november 11-én rendezik az Etihad Stadionban.

A Tottenham a hivatalos oldala közleménye szerint szeptember közepén játssza első meccsét az új stadionban, az ellenfél a Liverpool lesz.

A bajnokság az augusztus 11–12-ei hétvégén kezdődik – mindössze 27 nappal a világbajnokság vége után –, és 2019. május 12-én ér véget.

Fontos változás, hogy a klubok csak augusztus 9-ig igazolhatnak, vagyis a megszokott augusztus 31-i határidő a szezon kezdete elé csúszik vissza. A kéthetes téli szünetet a 2019–2020-as idénytől kezdődően vezetik be, így ilyen tekintetben nem lesz különbség az eddigiekhez képest.

A meccsek dátuma természetesen változhat, a pontos kezdési időpontokat később jelölik ki.

ANGOL PREMIER LEAGUE, 2018–2019
1. FORDULÓ
2018. augusztus 11.
AFC Bournemouth–Cardiff City
Arsenal–Manchester City
Fulham–Crystal Palace
Huddersfield–Chelsea
Liverpool–West Ham United
Manchester United–Leicester City
Newcastle United–Tottenham
Southampton–Burnley
Watford–Brighton
Wolverhampton–Everton

A teljes sorsolást itt tekintheti meg.

A NAGYOK SORSOLÁSA

Arsenal


Chelsea


Liverpool


Manchester City


Manchester United


Tottenham

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik