PL: amikor Vieirát kiállították az első fordulóban – és a másodikban is!

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 14:59
null
Gyakori jelenet: Vieira értetlenkedik a játékvezető ítéletén (Fotó: AFP)
Most, hogy a járvány miatt nincs módunk élő futballmeccseket követni – a fehérorosz és egyéb nívós bajnokságokat leszámítva –, adott a lehetőség a nosztalgiázásra. Olyan nem túl régi sztorikkal találkozhatunk, amelyek „mai fejjel” szinte elképzelhetetlennek tűnnek. Ilyen az az eset is, amikor Patrick Vieirát, az Arsenal francia középpályását a 2000–2001-es Premier League-idény első és második fordulójában egyaránt kiállították, a harmadik játéknapon életében először duplázott, majd a teljes szeptembert kihagyta eltiltás miatt, s kis híján eligazolt az angol klubtól.

A történet 2000 nyarán kezdődik. Az előző PL-kiírást Sir Alex Ferguson Manchester Unitedje simán megnyerte, az Arsenalnak az ezüstéremmel kellett beérnie. A londoniak számára Sunderlandben kezdődött az új bajnokság, s meglepetésre 1–0-ra kikaptak augusztus 19-én. A világ- és Európa-bajnok középpályás a 88. percben kapott piros lapot könyöklésért Stephen Dunn sporttárstól.

Sunderland–Arsenal 1–0



Akkoriban nem volt olyan gyors és hatékony a fegyelmi bizottság, mint manapság, így Vieira két nappal később gond nélkül kezdőként léphetett pályára a Liverpool elleni rangadón. Ezen a meccsen nem Vieiráé volt az első piros lap, hanem a liverpooli Gary McAllisteré, aki pont a francia klasszisnak csúszott be még akkori mércével is túl keményen.

Aztán 1–0-s Arsenal-vezetésnél a találkozó hajrájában jött egy Vieirától megszokott becsúszás hátulról, így második sárga lappal mehetett zuhanyozni. Nem mellesleg az első sárgáját négy perccel ezt megelőzően kapta.

Röviddel később a vendégek egyik játékosa követte őt, a német Dietmar Hamannt is kiállította Graham Poll – tudják, az a játékvezető, aki a 2006-os világbajnokságon Josip Simunicnak egy mérkőzésen háromszor (!) mutatta fel a sárga lapot…

Vieira szerencséjére az Arsenal 2–0-ra megnyerte az összecsapást. A végeredményt honfitársa, Thierry Henry állította be.

Arsenal–Liverpool 2–0



Vieira két piros lappal a háta mögött természetesen a Charlton Athletic ellen is kezdő volt augusztus 26-án, a 3. fordulóban. Itt viszont nem a durvaságával igyekezett címlapra kerülni. Ő lőtte a meccs első gólját, ám a Charlton a szünetben 2–1-re vezetett a Highburyben, majd később 3–2-re is vezetett. Az Arsenal 5–3-ra győzött, a 61. percben Vieira egyenlített. Ez volt az első (és az utolsó) alkalom, hogy a francia középpályás egy mérkőzésen egynél több gólt szerzett a Premier League-ben.

Arsenal–Charlton 5–3



Az FA ezt követően tudott végre dönteni: Patrick Vieirát öt mérkőzésről eltiltotta. Arsene Wenger, az Arsenal legendás menedzsere már az ítélet előtt hangoztatta, honfitársával túl szigorúan bántak a játékvezetők – idézte a The Guardian a londoni menedzsert.

A súlyos eltiltás miatt a sajtó arról írt, Vieira eligazolhat Angliából, ám a középpályás maradt. Mint mondta, boldog Londonban, s nem hajlandó változtatni a stílusán.

Vieira októberben tért vissza, az Arsenal háromszor ikszelt és kétszer nyert távollétében. Az idény végén ismét a Manchester Unitedé lett a bajnoki serleg, Vieiráék megint ezüstéremmel a nyakukban mentek nyári pihenőre.

A Premier League történetében Vieira kapta a legtöbb piros lapot (8-at) – holtversenyben Richard Dunne-nal és Duncan Fergusonnal.

A később a Juventusban, az Internazionaléban és a Manchester Cityben futballozó Vieira angliai éveire visszamlékezve elkerülhetetlen, hogy a csörtéi és kemény szabálytalanságai ne kerüljenek szóba. A Roy Keane-nel való összecsapásai megérnének egy külön cikket. Pedig futballistának sem volt rossz, sőt!

Az viszont vitathatatlan, Vieira nélkül az Arsenal aligha nyeri meg az 1997–1998-as, a 2001–2002-es és a 2003–2004-es PL-kiírást – utóbbit a mai napig egyedülálló módon veretlenül…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik