PL: Agüero találata három pontot ért a Citynek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.03. 19:05
null
David Silva átadását Sergio Agüero gólra váltotta – nyert a Manchester City a Sours otthonában (Fotó: Action Images)
A Premier League 35. fordulójának rangadóján a Manchester City Sergio Agüero góljával idegenben 1–0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt.

A Manchester City a Tottenham ellen úgy léphetett pályára, hogy Manuel Pellegrini csapata már tudta, a Chelsea legyőzte a Crystal Palace-t, és ezzel megnyerte a bajnokságot.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, de nagy helyzetig a 29. percig nem jutottak el, ekkor viszont Sergio Agüero kapott nagyszerű labdát David Silvától, és az argentin nem is hibázott, kissé kisodródott helyzetből az elvetődő Hugo Lloris kapus mellett a bal felső sarokba lőtt (0–1). Az argentin támadó ezzel már 22 gólnál jár a Premier League-ben, míg a Spursnek eddig tízszer köszönt be.

A folytatásban hiába próbálkozott a Tottenham, a lövések többsége elkerülte Joe Hart kapuját, így a Manchester City megtartotta egygólos előnyét, és feljött a második helyre – igaz, a tavalyi bajnoktól három ponttal lemaradó Arsenal két meccsel kevesebbet játszott.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Manchester City 0–1
(Agüero 29.)
Korábban játszották
Chelsea–Crystal Palace 1–0 (Hazard 45.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 35 25 8 2 69–27 +42 83
2. Manchester City 35 21 7 7 71–36 +35 70
3. Arsenal 33 20 7 6 63–32 +31 67
4. Manchester United 35 19 8 8 59–35 +24 65
5. Liverpool 35 18 7 10 49–38 +11 61
6. Tottenham 35 17 7 11 55–50 +5 58
7. Southampton 35 17 6 12 48–28 +20 57
8. Swansea 35 15 8 12 43–44 –1 53
9. West Ham 35 12 11 12 43–42 +1 47
10. Stoke City 35 13 8 14 39–44 –5 47
11. Everton 35 11 11 13 46–46 0 44
12. Crystal Palace 35 11 9 15 42–48 –6 42
13. West Bromwich Albion 35 10 10 15 33–46 –13 40
14. Aston Villa 35 9 8 18 29–50 –21 35
15. Newcastle 35 9 8 18 36–60 –24 35
16. Hull City 34 8 10 16 32–45 –13 34
17. Leicester City 35 9 7 19 39–54 –15 34
18. Sunderland 34 6 15 13 28–50 –22 33
19. Queens Park Rangers 35 7 6 22 39–61 –22 27
20. Burnley 35 5 11 19 26–53 –27 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik