PL: Adam jött, gólt lőtt, a Stoke legyőzte a Southamptont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.18. 18:00
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójában a Stoke City négy nyeretlen mérkőzés után a csereként pályára lépő Charlie Adam góljával fordítva legyőzte a BL-szereplésért küzdő Southamptont.

Az Evertonnak a Burnley ellen még az is belefért, hogy Ross Barkley révén a 11. percben büntetőt rontson, az első fél órához közeledve Kevin Mirallas döntötte el az összecsapást. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a vendégek részéről Ashley Barnest az első félidő végén kiállította Mike Jones játékvezető (1–0).

A Leicester City gőzerővel küzd a bennmaradásért, a Swansea elleni győzelmével sorozatban a harmadik bajnokiját nyerte meg az együttes, ezzel elmozdult az utolsó helyről (2–0). A Leicester 2000 májusa óta először szerzett egymást követő négy PL-meccsen is legalább két gólt!

A Crystal Palace nagyszerű, a West Brom pocsék formában várta a két csapat egymás elleni mérkőzését, hiszen előbbi sorozatban négy PL-meccset nyert meg, utóbbi hármat vesztett el. Ehhez képest a vendégek már a 2. percben vezetést szereztek, és kétgólos sikert arattak (0–2).

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Crystal Palace–West Bromwich Albion 0–2
(Morrison 2., Gardner 53.)
Everton–Burnley 1–0 (Mirallas 29.)
Leicester City–Swansea 2–0 (Ulloa 15., King 90.)
Stoke City–Southampton 2–1 (M. B. Diouf 47., Adam 84., ill. Schneiderlin 22.)
Evertonnak a Burnley ellen még az is belefért, hogy Ross Barkley révén a 11. percben büntetőt rontson, az első fél órához közeledve Kevin Mirallas döntötte el az összecsapást. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a vendégek részéről Ashley Barnest az első félidő végén kiállította Mike Jones játékvezető (1–0).

A Leicester City gőzerővel küzd a bennmaradásért, a Swansea elleni győzelmével sorozatban a harmadik bajnokiját nyerte meg az együttes, ezzel elmozdult az utolsó helyről (2–0). A Leicester 2000 májusa óta először szerzett egymást követő négy PL-meccsen is legalább két gólt!

A Crystal Palace nagyszerű, a West Brom pocsék formában várta a két csapat egymás elleni mérkőzését, hiszen előbbi sorozatban négy PL-meccset nyert meg, utóbbi hármat vesztett el. Ehhez képest a vendégek már a 2. percben vezetést szereztek, és kétgólos sikert arattak (0–2).

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Crystal Palace–West Bromwich Albion 0–2
(Morrison 2., Gardner 53.)
Everton–Burnley 1–0 (Mirallas 29.)
Leicester City–Swansea 2–0 (Ulloa 15., King 90.)
Stoke City–Southampton 2–1 (M. B. Diouf 47., Adam 84., ill. Schneiderlin 22.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 32 23 7 2 65–26 +39 76
2. Arsenal 32 20 6 6 63–32 +31 66
3. Manchester United 33 19 8 6 59–31 +28 65
4. Manchester City 32 18 7 7 65–34 +31 61
5. Liverpool 32 17 6 9 47–36 +11 57
6. Southampton 33 17 5 11 45–24 +21 56
7. Tottenham 32 16 6 10 50–46 +4 54
8. Swansea 33 13 8 12 38–42 –4 47
9. Stoke City 33 13 7 13 38–41 –3 46
10. West Ham 32 11 10 11 42–40 +2 43
11. Crystal Palace 33 11 9 13 42–45 –3 42
12. Everton 33 10 11 12 41–43 –2 41
13. West Bromwich Albion 33 9 9 15 32–46 –14 36
14. Newcastle 32 9 8 15 33–51 –18 35
15. Aston Villa 33 8 8 17 24–45 –21 32
16. Sunderland 32 5 14 13 25–48 –23 29
17. Hull City 32 6 10 16 29–45 –16 28
18. Leicester City 32 7 7 18 34–51 –17 28
19. Queens Park Rangers 33 7 5 21 38–59 –21 26
20. Burnley 33 5 11 17 26–51 –25 26

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik