PL: a Wolves nyert a szomszédban és tovább harcol a BL-ért

Vágólapra másolva!
2020.06.27. 15:30
null
Dendoncker jól eltalált lövése döntött a regionális presztízscsatában (Fotó: AFP)
A Wolverhampton idegenben 1–0-ra legyőzte az Aston Villát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának nyitómérkőzésén, ezzel jelen állás szerint az 5. a tabellán és csak két pont választja el a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik pozíciótól. Az Aston Villa maradt az utolsó előtti, 19. helyen...

Birmingham és Wolverhampton között 17 mérföld a távolság, mondhatni utóbbi előbbi elővárosa. A Premier League-ben valamivel kisebb a távolság a Wolves és az Aston Villa között: 13 hely. De ez sem épp hízelgő a korábbi hétszeres bajnokra nézve. Míg a „farkasok” a hatodik helyről, az Európa-liga-indulásért (de akár a Bajnokok Ligájáért is) küzdve, addig a Villa 27 pontjával az utolsó előtti helyről, így pedig a kiesés elől menekülve várta kettejük randevúját. A csata tehát jóval túlmutatott a regionális presztízsen.

Az első félidő kifejezetten jó iramot hozott, a Wolverhampton ugyan valamivel többet birtokolta a labdát, cserébe az Aston Villa lendületesen kontrázott. A hazaiaktól Jack Grealish járt közel a gólhoz – Rui Patrício védett nagyot a tizenhatos vonaláról érkező lövésénél –, a másik oldalon Raúl Jiménez fejese és Matt Doherty oldalhálóba vágódó labdája okozott komoly izgalmakat.

A második félidő már sokkal töredezettebb játékot hozott, kevesebb letámadás, több pontatlanság és még több pályát elhagyó labda jellemezte a szünet utáni negyedórát. A 62. percben aztán egy jól sikerült lövéssel Leander Dendoncker törte meg a jeget – s egyúttal fel a Villa védelmét. Az idényben mindössze hét bajnokin lehetőséghez jutó Örjan Nyland nem tudott leérni a bal alsóhoz (0–1).

Az emberben akaratlanul is felsejlett a gondolat: a jelek szerint még a Premier League csapatai sem bírják zökkenőmentesen a két és fél hónapos kényszerű leállást követő szerda-szombat ritmust. Mintha mégis le tudna merülni a reklámokból ismert „Duracell-nyuszi”.

Hiába lendíthetett volna nagyot a helyzetén az Aston Villa az esetleges győzelemmel – sőt, még a döntetlennel is lett volna sansza elmozdulni a kieső helyekről –, hiányzott az ehhez kellő szufla.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Aston Villa–Wolverhampton 0–1 (Dendoncker 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 31 28 2 1 70–21 +49 86
2. Manchester City 31 20 3 8 77–33 +44 63
3. Leicester City 31 16 7 8 59–29 +30 55
4. Chelsea 31 16 6 9 55–41 +14 54
5. Wolverhampton 32 13 13 6 45–34 +11 52
6. Manchester United 31 13 10 8 48–31 +17 49
7. Tottenham 31 12 9 10 50–41 +9 45
8. Sheffield United 31 11 11 9 30–32 –2 44
9. Arsenal 31 10 13 8 43–41 +2 43
10. Crystal Palace 31 11 9 11 28–36 –8 42
11. Burnley 31 12 6 13 36–45 –9 42
12. Everton 31 11 8 12 38–46 –8 41
13. Newcastle 31 10 9 12 29–42 –13 39
14. Southampton 31 11 4 16 38–54 –16 37
15. Brighton & Hove Albion 31 7 12 12 34–41 –7 33
16. Watford 31 6 10 15 28–46 –18 28
17. West Ham 31 7 6 18 35–54 –19 27
18. Bournemouth 31 7 6 18 29–50 –21 27
19. Aston Villa 32 7 6 19 36–60 –24 27
20. Norwich City 31 5 6 20 25–56 –31 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik