nemzetisport.hu 2019.04.24 22:37 Frissítve: 2019.04.24 22:57

PL: a Wolverhamptontól is hármat kapott az Arsenal

A Wolverhampton 3–1-re legyőzte az Arsenalt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójából elhalasztott mérkőzésén.

Nehezen indult be a Wolverhampton, de aztán esélyt sem adott az Arsenalnak (Fotó: AFP)

 

Az Arsenal meglepő vereséget szenvedett hazai pályán a Crystal Palace-tól, s nem könnyítette meg a helyzetét, hogy ezúttal sokkal nehezebb feladat, a Wolverhampton várt az észak-londoniakra.

Unai Emery hét helyen változtatott a hétvégi kezdőcsapathoz képest, és Pierre-Emerick Aubameyangot nem számítva – a gabonin apró beavatkozást hajtottak végre, emiatt a Leicester City ellen sem játszhat – a legerősebb összeállításával vette fel a harcot a gárda. Mindhiába...

Pedig nem úgy indult a találkozó a vendégek szempontjából, mint ami a vége lett, az első játékrész inkább az Arsenal – hozzá kell tenni, meddő – labdabirtoklási fölényével telt. Aztán jött a 28. perc, és Rúben Neves remekbe szabott szabadrúgásgólja: a portugál középpályás védhetetlenül tekert 22 méterről a jobb sarokba (1–0).

A kapott gól megzavarta Mesut Öziléket, a Wolverhampton azonban szárnyakat kapott, és még kétszer mattolta Bernd Lenót a szünet előtt: előbb Matt Doherty csúsztatott az ötösről a kapuba – a német kapus rosszul jött ki –, majd Diogo Jota szlalomozott a tizenhatoson belülre, és lőtt Leno keze alatt a hosszú alsóba (3–0). A Wolves ezt megelőzően még sohasem vezetett három góllal a félidőben.

A fordulás után a hitehagyott vendégcsapat nem veszélyeztette a hazaiak sikerét, s bár Szokratisz Papasztatopulosz betalált, ez még szépségtapasznak is kevés volt (3–1). A Wolverhampton története során először győzte le az Arsenalt a Premier League-ben, még nehezebbé téve Unai Emery együttesének dolgát a BL-helyekért zajló küzdelemben.

A manchesteri derbiről ide kattintva olvashat.

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK
Wolverhampton Wanderers–Arsenal 3–1
(Rúben Neves 28., Doherty 37., Jota 45+2., ill. Papasztatopulosz 80.)
Manchester United–Manchester City 0–2
(Bernardo Silva 54., Sané 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 35 29 2 4 89–22 +67  89
2. Liverpool 35 27 7 1 79–20 +59  88
3. Tottenham 35 23 1 11 65–35 +30  70
4. Chelsea 35 20 7 8 59–38 +21  67
5. Arsenal 35 20 6 9 69–46 +23  66
6. Manchester United 35 19 7 9 63–50 +13  64
7. Wolverhampton 35 14 9 12 44–43 +1  51
8. Watford 35 14 8 13 50–50 0 50
9. Everton 35 14 7 14 50–44 +6  49
10. Leicester City 35 14 6 15 48–47 +1  48
11. West Ham 35 12 7 16 44–54 –10  43
12. Crystal Palace 35 12 6 17 43–48 –5  42
13. Newcastle 35 11 8 16 35–44 –9  41
14. Bournemouth 35 12 5 18 49–62 –13  41
15. Burnley 35 11 7 17 44–62 –18  40
16. Southampton 35 9 10 16 41–58 –17  37
17. Brighton & Hove Albion 35 9 7 19 32–54 –22  34
18. Cardiff City 35 9 4 22 30–65 –35  31
19. Fulham 35 6 5 24 33–76 –43  23
20. Huddersfield Town 35 3 5 27 20–69 –49  14

 

2019.05.19 23:39:01

Angol labdarúgás K. T. I.

Karizmáját politikusi pályára lépő apjától, emberszeretetét az anyjától örökölte a Man. City búcsúzó kapitánya.

2019.05.19 22:57:15

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Sajátos játékaként a sorsnak éppen akkor kapott erőre a hajdani (futball)világbirodalom, s gyűrte maga alá földrészünket, amikor az Egyesült Királyság éppen kifelé brexitelget – már a maga módján… – az egyesült Európából.

2019.05.18 17:45:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A bajnokság és a Ligakupa után az FA-kupában sem lehetett megállítani Pep Guardiola csapatát.

2019.05.13 14:26:34

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Tottenham elleni BL-kiesésre az egész idény rámehetett volna, aztán jött a klubelnök.

2019.05.12 14:41:29

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Brighton még vezetett is, de simán alulmaradt; a Pool 97 pontja sem volt elég az elsőséghez.