PL: a West Ham elbukta otthon a városi derbit

Vágólapra másolva!
2015.02.28. 15:37
A West Ham United hazai pályán 3–1-re kikapott a mérkőzést tíz emberrel befejező Crystal Palace-tól a Premier League 27. fordulójának nyitó meccsén.

A Crystal Palace a 41. percben Glenn Murray góljával – bár nem lepődnénk meg, ha a lefújás után Andy Cresswell öngóljaként jegyeznék a találatot – szerzett vezetést (0–1), így ebben a szezonban másodszor vonulhatott előnnyel a szünetre. A második félidőt ott kezdték a vendégek, ahol az elsőt abbahagyták, hiszen Scott Dann fejesével megduplázták előnyüket (0–2), majd Jason Puncheon harmadik gólpassza után Murray ismét betalált (0–3).Glenn Murray góljával – bár nem lepődnénk meg, ha a lefújás után Andy Cresswell öngóljaként jegyeznék a találatot – szerzett vezetést (0–1), így ebben a szezonban másodszor vonulhatott előnnyel a szünetre. A második félidőt ott kezdték a vendégek, ahol az elsőt abbahagyták, hiszen Scott Dann fejesével megduplázták előnyüket (0–2), majd Jason Puncheon harmadik gólpassza után Murray ismét betalált (0–3).

A látogatók mindhárom góljukat rögzített játékhelyzet után szerezték, ezzel a mostani idényben már 17-szer voltak eredményesek pontrúgások után – e tekintetben toronymagasan vezetik a vonatkozó ranglistát.

A mérkőzést eldöntő Murrayt a 69. percben második sárga lapja után kiállította a játékvezető, de a West Ham csak egy góllal tudott büntetni: negyedórával a vége előtt Enner Valencia lőtte ki a jobb alsó sarkot (1–3).

A Crystal Palace-t irányító Alan Pardew menedzserként először nyert meg sorozatban három idegenbeli bajnokit mindenkori csapatával, míg a West Ham 300. vereségét szenvedte el a Premier League-ben.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
West Ham United–Crystal Palace 1–3 (E. Valencia 76., ill. Murray 41., 63., Dann 51.)
KÉSŐBB
16.00: Burnley–Swansea City
16.00: Manchester United–Sunderland (tv: DIGI Sport 1)
16.00: Newcastle United–Aston Villa
16.00: Stoke City–Hull City
16.00: West Bromwich–Southampton

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 26 18 6 2 56–22 +34 60
2. Manchester City 26 16 7 3 56–25 +31 55
3. Arsenal 26 14 6 6 49–29 +20 48
4. Manchester United 26 13 8 5 44–26 +18 47
5. Southampton 26 14 4 8 38–19 +19 46
6. Liverpool 26 13 6 7 38–29 +9 45
7. Tottenham 26 13 5 8 41–36 +5 44
8. West Ham 27 10 9 8 39–33 +6 39
9. Swansea 26 10 7 9 30–34 –4 37
10. Stoke City 26 10 6 10 30–34 –4 36
11. Newcastle 26 8 8 10 31–42 –11 32
12. Crystal Palace 27 7 9 11 31–38 –7 30
13. Everton 26 6 10 10 33–37 –4 28
14. West Bromwich Albion 26 6 9 11 24–34 –10 27
15. Hull City 26 6 8 12 25–35 –10 26
16. Sunderland 26 4 13 9 22–36 –14 25
17. Queens Park Rangers 26 6 4 16 27–45 –18 22
18. Burnley 26 4 10 12 25–44 –19 22
19. Aston Villa 26 5 7 14 13–36 –23 22
20. Leicester City 26 4 6 16 24–42 –18 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik