PL: a Spurs kihasználta az Arsenal és a Liverpool vereségét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.04. 20:25
null
Kane nem hibázta el a büntetőt (AFP)
A Tottenham Hotspur végigtámadta a Middlesbrough elleni mérkőzést a Premier League 24. fordulójában, de csak egyetlen találatot szerzett: Harry Kane az 58. percben a Szon Hung Min buktatása után megítélt büntetőt váltotta magabiztosan gólra, így 1–0-ra nyert a londoni gárda.

 

Az Arsenal és a Liverpool is kikapott, így nagy lehetőség előtt állt a Tottenham: „csupán” győznie kellett a Middlesbrough ellen ahhoz, hogy három-, illetve négypontos előnyt dolgozzon össze a tabella második helyén a két rivális előtt. Azonban, hogy mennyire nem lehet biztosra menni a kis csapatok ellen, éppen a Liverpool legyőzésével(2–0) bizonyította a kieső helyen szerénykedő Hull City.

A londoni gárda valósággal nekiesett hazai pályán ellenfelének, míg a vendégek az első pillanatoktól világossá tették: csak a túlélésért utaztak Londonba. Szon Hung Min már a 6. percben próbára tette Victor Valdést, aki bravúrral védett, de 20 perccel később már csak nézte, ahogy Toby Alderwireld fejese a kapufán csattan. A szünet előtti percek Harry Kane-ről szóltak: előbb fölé fejelt, majd gólt szerzett – csak éppen érvénytelent, lesről.

A második félidő is Valdés-bravúrral kezdődött, Christian Eriksen távoli löketét hárította az FC Barcelona korábbi kapusa. Az 58. percben aztán megszületett a megérdemelt Spurs-vezetés: a Szon felrúgása után megítélt jogos büntetőt Kane lőtte magabiztosan a bal alsó sarokba (1–0). Az immáron 14 gólos csatár két mérkőzés után volt ismét eredményes.

Újabb gól nem született a mérkőzésen, így a Tottenham megszerezte a három pontot, és biztosan a második helyről várja a forduló után a folytatást.

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
Tottenham–Middlesbrough 1–0(Kane 58. – 11-esből)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Hull City–Liverpool2–0(N'Diaye 44., Niasse 84.)
Crystal Palace–Sunderland0–4(Koné 10., Ndong 43., Defoe 45+1., 45+3.)
Everton–AFC Bournemouth6–3(Lukaku 1., 29., 83., 85., McCarthy 24., Barkley 94., ill. King 59.,70., Arter 90.)
Southampton–West Ham United1–3(Gabbiadini 12., ill. Carroll 14., Obiang 45.,
Noble52.)
Watford–Burnley2–1(Deeney 10., Niang 45+2., ill. Barnes 78.
– 11-esből)
West Bromwich Albion–Stoke City1–0(Morrison 6.)
Chelsea–Arsenal 3–1(M. Alonso 13., Hazard 53., Fabregas 85., ill. Giroud 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 24 19 2 3 51–17 +34 59
2. Tottenham 24 14 8 2 46–16 +30 50
3. Arsenal 24 14 5 5 52–28 +24 47
4. Liverpool 24 13 7 4 52–30 +22 46
5. Manchester City 23 14 4 5 47–28 +19 46
6. Manchester United 23 11 9 3 33–21 +12 42
7. Everton 24 11 7 6 40–27 +13 40
8. West Bromwich Albion 24 10 6 8 32–29 +3 36
9. West Ham United
24 9 4 11 32–41 –9 31
10. Watford 24 8 6 10 29–40 –11 30
11. Stoke City 24 7 8 9 29–36 –7 29
12. Burnley 24 9 2 13 26–35 –9 29
13. Southampton 24 7 6 11 24–31 –7 27
14. Bournemouth 24 7 5 12 35–47 –12 26
15. Middlesbrough 24 4 9 11 19–27 –8 21
16. Leicester City 23 5 6 12 24–38 –14 21
17. Swansea 23 6 3 14 28–52 –24 21
18. Hull City 24 5 5 14 22–47 –25 20
19. Crystal Palace 24 5 4 15 32–45 –13 19
20. Sunderland 24 5 4 15 24–42 –18 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik