PL: A. Sánchez duplázott, százszázalékos a Manchester City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.17. 18:03
null
Xhaka (balra) hatalmas góllal zárta le a találkozót (Fotó: Action Images)<br />
A bajnok Leicester City, az ezüstérmes Arsenal, valamint az előző szezon negyedik helyezettje, a Manchester City is nyert a Premier League 2016–2017-es kiírásának 5. fordulójában. Pep Guardiola együttese továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokságot.

Az Arsenal a Cech – Bellerín, Mustafi, Koscielny, Monreal – Coquelin, Cazorla – Walcott, Özil, Iwobi – A. Sánchez összeállításban kezdett, vagyis Arsene Wenger továbbra is bízott az ebben a szezonban megszokott védekezőközéppályás-duójában, a Francis Coquelin, Santi Cazorla párosban. Annak ellenére, hogy nyáron 35 millió fontot áldozott az ezen a poszton bevethető Granit Xhakára.

Mint ahogy a másik nyári szerzemény, a támadó Lucas Pérez is csak a kispadon ült a kezdő sípszónál, s mivel Olivier Giroud sérüléssel bajlódik, megint az eredetileg támadó középpályás Alexis Sánchez volt az előretolt ék. A Hull City otthonában egész jól muzsikált ebben a felállásban a londoni csapat, amely már a 17. percben megszerezte a vezetést. Alex Iwobi lövésébe tette bele a lábát Alexis Sánchez, a labda pedig a hálóban landolt. 0–1

A 30. percben aztán a hazai Jake Livermore kapott bele egy lövésbe a tizenhatoson belül, ami után kiállította őt a játékvezető. A kiharcolt tizenegyest azonban Sánchez elhibázta. Ennek ellenére nagyon nehéz helyzetbe került a Hull – hatvan perc várt rá ember- és gólhátrányban.

Ráadásul az első félidőben 14:2 volt a lövési arány – természetesen Wengerék javára.

Az 55. percben úgy tűnt, el is dőlt a találkozó. A szezon talán eddigi meglepetésembere az „ágyúsoknál" Alex Iwobi, aki ezúttal zseniálisan készítette le a labdát az érkező Theo Walcottnak. Az angol csatár megszerezte a második, megnyugtató Arsenal-gólt. Hogy aztán a 79. percben újra elkezdjenek cidrizni a fővárosi szurkolók, miután Robert Snodgrass értékesített egy büntetőt. 1–2

Persze sokáig nem kellett izgulni, hiszen Alexis Sánchez remek labdával szöktette Walcottot, aki ugyan kihagyta a ziccert, de a kipattanót a chilei a bal felsőbe vágta. Hogy aztán a hajrában a csereként beálló Granit Xhaka a másik sarkot pókhálózza ki 30-ről. 1–4

A Manchester City egyelőre megállíthatatlan (Fotó: Action Images)
A Manchester City egyelőre megállíthatatlan (Fotó: Action Images)

Úgy néz ki, hogy Pep Guardiola nagyon rendbe rakta a Manchester Cityt. A játékosállománya eddig is kiváló volt a csapatnak – ezt már csak a futballisták összértékéből is tudni lehet –, de most a győzelmek is ismét sorozatban jönnek a 2013–2014-es szezon bajnokának, a sérült David Silva és az eltiltott Sergio Agüero hiányában is magabiztosan, 4–0-ra nyert. Az argentint helyettesítő Kelechi Iheanacho, Raheem Sterling és Kevin De Bruyne egyaránt góllal és gólpasszal vette ki a részét a Bournemouth elleni K. O.-ból.

A City az ötödik bajnokiján az ötödik sikerét aratta. Mivel elég komoly keresztbeverésekre lehet számítani a ligában, egy elnyúló győzelmi sorozatnak különös jelentősége lehet a végelszámolásnál.

A bajnok Leicesterben a nyári igazolás, Iszlam Szlimani lopta el a show-t. Az algériai támadó két góllal jelezte, hogy idén ő szeretne lenni a házi gólkirály. A Leicester végül 3–0-ra múlta felül a Burnleyt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ

Hull City–Arsenal 1–4 (Snodgrass 79. – 11-esből, ill. A. Sánchez 17., 83., Walcott 55., G. Xhaka 92.)
Leicester City–Burnley 3–0 (Szlimani 45+1., 48., Mee 78. – öngól)
Manchester City–Bournemouth 4–0 (De Bruyne 15., Iheanacho 25., Sterling 48., Gündogan 66.)
West Bromwich Albion–West Ham United 4–2 (Chadli 8., 56. – az elsőt 11-esből, Rondón 37., McClean 44.. ill. Antonio 61., Lanzini 65. – 11-esből)
Everton–Middlesbrough 3–1 (Barry 24., Coleman 42., R. Lukaku 45+1., ill. Stekelenburg 21. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 5 5 15–4 +11 15
2. Everton 5 4 1 10–3 +7 13
3. Arsenal 5 3 1 1 12–7 +5 10
4. Chelsea 5 3 1 1 10–6 +4 10
5. Liverpool 5 3 1 1 11–8 +3 10
6. Manchester United 4 3 1 7–3 +4 9
7. Tottenham 4 2 2 7–2 +5 8
8. West Bromwich Albion 5 2 1 2 6–5 +1 7
9. Leicester City 5 2 1 2 7–7 0 7
10. Hull City 5 2 1 2 6–7 –1 7
11. Middlesbrough 5 1 2 2 5–7 –2 5
12. Watford 4 1 1 2 7–8 –1 4
13. Crystal Palace 4 1 1 2 3–4 –1 4
14. Swansea 4 1 1 2 4–6 –2 4
15. Burnley 5 1 1 3 3–8 –5 4
16. Bournemouth 5 1 1 3 3–9 –6 4
17. West Ham 5 1 4 7–13 –6 3
18. Southampton 4 2 2 3–6 –3 2
19. Sunderland 4 1 3 3–8 –5 1
20. Stoke City 4 1 3 2–10 –8 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik