PL: a Poolnál valóra válthatja álmát – hosszabbított a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.28. 12:39
null
Jürgen Klopp és Dejan Lovren (Fotó: AFP)
Szerződést hosszabbított Dejan Lovren, az angol élvonalbeli Liverpool labdarúgócsapatának belső védője. A horvát válogatott hátvéd a klub közleménye szerint két évvel meghosszabbította 2019 nyarán lejáró kontraktusát, így 2021-ig marad a vörösöknél.

„Dejan jelenléte fontos számunkra a pályán és az öltözőben is, nagyon örülök, hogy hosszú távon tervez a klubbal – kommentálta a hírt Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere. – Szeretnénk együtt tartani a csapat gerincét. Dejan felismerte, hogy Liverpool az a hely, ahol a játékosok megvalósíthatják álmaikat és céljaikat. Kiváló védő, akinek még a legjobb évei csak ezután jönnek. Trófeákat szeretne nyerni a klubbal, ahogy mindannyian."

A 27 éves középhátvédet 2014 nyarán szerződtette a Liverpool a Southamptontól 20 millió fontért. Azóta a vörösöknél 105 Premier League-mérkőzésen szerepelt, 4 gól, 1 gólpassz és 17 sárga lap szerepel a neve mellett – mindezt 8641 játékperc alatt. Minden sorozatot egybevéve több mint 11 ezer percet töltött a pályán a Poolban eddigi három szezonjában.

„Nem azért vagyunk itt, hogy csak úgy futballozzunk és tengődjünk a semmi közepén. Elsődleges célunk, hogy ebben a szezonban kiharcoljuk a Bajnokok Ligáját érő helyezést a bajnokságban" – fogalmazott a hosszabbító Dejan Lovren.

Mint arról beszámoltunk, a Liverpool csütörtökön bemutatta jubileumi mezét és címerét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik