PL: a Liverpool játékosa a Watfordban folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.30. 11:57
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Watford szerződtette Jerome Sinclairt, a Liverpool játékosát.

A 19 éves Sinclair 2012-ben, csupán 16 évesen és hat naposan bemutatkozhatott a Liverpoolban – angol Ligakupa-mérkőzésen –, ezzel jelenleg is ő a legfiatalabb játékos, aki tétmeccsen pályára lépett az LFC felnőtt együttesében.

A támadó azóta azonban nem tudta beverekedni magát az első csapatba, mindössze két összecsapáson játszott, a 2015–2016-os szezont pedig már a Wigan Athleticnél töltötte kölcsönben.

A Watford hivatalos honlapján jelentette be, hogy Sinclair öt évre írt alá. Azt nem tudni, mennyit fizettek az angol utánpótlás-válogatott játékosért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik