PL: a Crystal Palace menesztette menedzserét

Vágólapra másolva!
2016.12.22. 16:39
A Premier League-ben szereplő Crystal Palace vezetősége azonnali hatállyal menesztette Alan Pardew menedzsert.

Az 55 esztendős szakember 2015 januárjában vette át a londoni együttes irányítását, amelyet a 2014–2015-ös szezonban a 10., míg az előző idényben a 15. helyig és FA-kupa-döntőig vezetett. A jelenlegi kiírásban már egyáltalán nem szerepel jól a Crystal Palace, hiszen 17 fordulót követően 15 ponttal a 17. helyen áll, és csak egy ponttal előzi meg a már kieső pozícióban lévő Sunderlandet.

A Palace a legutóbbi tizenegy bajnoki meccséből csak egyet nyert meg, és ebben a naptári évben minden más csapatnál több vereséget (22) szenvedett el a PL-ben.

A klub közleményében megjegyzi, minél hamarabb szeretnék megtalálni Pardew utódját, de azt egyelőre nem tudni, hogy ki irányítja a csapatot a Premier League karácsonyi játéknapján, a Boxing Dayen (december 26.), a Watford elleni idegenbeli mérkőzésen.

A szigetországi sportsajtó Sam Allardyce-t tartja a legesélyesebbnek a Crystal Palace menedzseri posztjára.

Sajnálni azért Pardew-t sem kell, hiszen a hírek szerint ötmillió fontos (1.8 milliárd forintos) végkielégítést kap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik