PL: a Chelsea felborította a pályát, majd kiküzdötte a sikert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.26. 18:54
null
Hazard büntetőjére még jött Joselu válasza, de a Newcastle így is pont nélkül maradt (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójában a Chelsea óriási csatában 2–1-re legyőzte a Newcastle Unitedet, míg a Fulham otthon 4–2-re felülmúlta a Burnleyt.

Ellentétes előjellel várta a vasárnapi meccset a Newcastle és a Chelsea, hiszen előbbi idei mindhárom hazai meccsét megnyerte a hét utolsó napján (Manchester United, Arsenal, Chelsea), míg utóbbi mindhármat elveszítette idegenben (Manchester United, Manchester City, Newcastle United). No emiatt igazából csak a meccs előtt izgulhattak a „kékek”...

Óriási Chelsea-mezőnyfölényben kezdődött a mérkőzés, a londoniak több mint 80 százalékban birtokolták a labdát, miközben a házigazda erejét a védekezés és Eden Hazard aprítása foglalta le – az első lehetőségecske így is a Newcastle előtt adódott, de veszély nem származott belőle.

A Chelsea belga klasszisa törte meg a jeget a túloldalon, de 18 méteres tekerése ugyancsak nem talált kaput, majd Morata blokkolt lövésére Rondón fejese érkezett válaszul – ez utóbbi ugyanúgy kimaradt, mint egy perccel később Pedro ziccere, ő 7 méterről nem találta el a kaput.

A spanyol szélső még egy lövéssel jelentkezett, de ezt könnyedén védte a kapus, így gól nélküli állással fordultak a felek.

Az első félidőben Jorginho 92 passzkísérletéből 86 került csapattárshoz (93.5 százalék), ez több, mint amit a komplett Newcastle összehozott (67).

A lassan induló második félidő első nagy lehetőségére a 72. percig kellett várni, Rüdiger távoli lövése szétforgácsolta ugyan a lécet, a labda mégsem talált utat a hálóba.

A házigazda ekkor viszont már gyakorlatilag csak sárga lapot érő szabálytalanságokkal tudta őrizni a gól nélküli állást, no nem sokáig, a 76. percben Alonso harcolt ki büntetőt, s Eden Hazard kilőtte a kapu jobb oldalát (0–1). A Chelsea 83.4 százalékban birtokolta eddig a pontig a labdát!

Ez volt Hazard 70. PL-gólja a Chelsea-ben, ezzel maga mögé utasította a 69-cel záró Jimmy Floyd Hasselbainket, csak Frank Lampard (147) és Didier Drogba (104) szerzett nála többet a klub színeiben.

A tizenegyest kicsit könnyű síppal fújta be a játékvezető, de ez semmi ahhoz képest, ami néhány perccel később jött… A Newcastle a szünet után gyakorlatilag először ment át az ellenfél tizenhatosához, Yedlin odakönyökölt egyet Giroud-nak, aki a földre került, a játékvezető nem fújt a sípjába, ami annyira meglepte a vendégek védelmét, hogy Joselu David Luizt megelőzve a bal felsőbe tudott fejelni (1–1).

Pontot így sem szereztek a „szarkák”, hiszen percekkel később Yedlin a saját kapuja előterében tűnt fel, hiába próbált tisztázni Alonso lövésénél, ezzel csak azt érte el, hogy öngólt szerzett (1–2).

Újabb gól a hazai próbálkozások ellenére sem született, így mindkét csapat idei sorozata megszakadt. A Chelsea a szezonbeli harmadik meccsét is megnyerte.

ÖSSZEFOGLALÓ



ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ

Watford–Crystal Palace 2–1 (Pereyra 53., Holebasz 71., ill. Zaha 78.)
Fulham–Burnley 4–2 (Seri 4., A. Mitrovics 36., 38., Schürrle 83., ill. Hendrick 10., Tarkowski 41.)
Newcastle United–Chelsea 1–2 (Joselu 83., ill. E. Hazard 76. – 11-esből, Yedlin 87. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 3 3 7–0 +7 9
2. Chelsea 3 3 8–3 +5 9
3. Watford 3 3 7–2 +5 9
4. Manchester City 3 2 1 9–2 +7 7
5. AFC Bournemouth 3 2 1 6–3 +3 7
6. Tottenham 2 2 5–2 +3 6
7. Leicester City 3 2 1 5–3 +2 6
8. Everton 3 1 2 6–5 +1 5
9. Manchester United 2 1 1 4–4 0 3
10. Arsenal 3 1 2 5–6 –1 3
11. Crystal Palace 3 1 2 3–4 –1 3
12. Fulham 3 1 2 5–7 –2 3
13. Brighton & Hove Albion 3 1 2 3–5 –2 3
14. Wolverhampton 3 2 1 3–5 –2 2
15. Cardiff City 3 2 1 0–2 –2 2
16. Southampton 3 1 2 2–4 –2 1
16. Newcastle 3 1 2 2–4 –2 1
18. Burnley 3 1 2 3–7 –4 1
19. Huddersfield Town 3 1 2 1–9 –8 1
20. West Ham 3 3 2–9 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik