HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.05.05 17:52 Frissítve: 2018.05.05 19:12

PL: a 93. percben szerzett góllal maradtak életben a WBA reményei

Az angol élvonal utolsó előtti, 37. fordulójának mérkőzéseit rendezik e hétvégén. Az már kora délután kiderült, hogy a Stoke City 10 év után búcsúzik a Premier League-től. Késő délutánra aztán az is biztossá vált, hogy egyelőre nem csatlakozik hozzá a West Bromwich Albion, miután a 93. percben szerzett góllal megverte a Tottenhamet, amely így nagy esélyt szalasztott el, hogy lépéselőnybe kerüljön a harmadik helyért folytatott versenyfutásban. A Newcastle legyőzésével megmenekült a Watford, a Bournemouth felülmúlta a Swansea-t, a West Ham United pedig a Leicestert.

HIRDETÉS

 

Érthető a WBA játékosainak öröme (Fotó: AFP)

A helyzet viszonylag egyszerű volt a találkozó előtt – legalábbis a West Bromwich számára: ha nem nyer a Tottenham ellen, kiesik. A mérkőzést egészen sokáig össze lehetett volna annyival foglalni, hogy a West Brom nem nyert, így kiesett.

Nyomasztó fölényben volt a Spurs, ám lövésig nem nagyon jutott, ahogy a kontrákra berendezkedő West Brom sem. Aztán a 93. percben jött a korábbi Tottenham-játékos, Jake Livermore, aki egy szöglet után megszerezte azt a gólt, amely életben hagyta a WBA reményeit a bennmaradást illetően - legalábbis a kora esti Everton–Southampton erőpróba végéig. Ott a WBA drukkereinek azért kell szurkolniuk, hogy ne nyerjen a Soton – de ez a megkapaszkodásukhoz szükséges rengeteg feltétel közül csak az egyik.

A Newcastle elleni mérkőzés előtt elméleti lehetősége még a Watfordnak is volt arra, hogy búcsúzni kényszerüljön, ám Javi Gracia gárdája a saját kezébe vette a sorsát: Roberto Pereyra már a második percben betalált, majd a 28. percben gólpasszt adott Andy Graynek, sőt, akár három is lehetett volna a különbség a csapatok között, ha Martin Dúbravka nem védi ki Troy Deeney büntetőjét. A második félidőben aztán Ayoze Pérez góljával hamar szépített a Newcastle, de az egyenlítés már nem sikerült, így a Watford bebiztosította a helyét az élvonalban a következő szezonra.

A szintén a kiesés ellen küzdő Swansea a Bournemouth otthonába látogatott, és miután Ryan Fraser góljával a hazaiak otthon tartották a három pontot, Carlos Carvalhal együttesének bőven van min izgulnia a hátralévő mérkőzéseken – a „hattyúk" a maradék két meccsüket a már kiesett Stoke és a szintén erősen fenyegetett Southampton ellen játsszák.

A West Ham United mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve 2–0-ra győzött a Leicester vendégeként, Mark Noble találatát pedig biztosan jelölni fogják az idény legszebb góljai közé.

ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ

AFC Bournemouth–Swansea City 1–0 (Fraser 37.)
Leicester City–West Ham United 0–2 (Joao Mário 34., Noble 64.)
Watford–Newcastle United 2–1 (R. Pereyra 2., Gray 28., ill Ayoze Pérez 54.)
West Bromwich Albion–Tottenham Hotspur 1–0 (Livermore 93.)

KÉSŐBB
18.30:
Everton–Southampton

KORÁBBAN
Stoke City–Crystal Palace 1–2
(Shaqiri 43., ill. J. McArthur 68., Van Aanholt 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 35 30 3 2 102–26 +76  93
2. Manchester United 36 24 5 7 67–28 +39  77
3. Liverpool 36 20 12 4 80–37 +43  72
4. Tottenham 36 21 8 7 68–32 +36  71
5. Chelsea 35 20 6 9 60–34 +26  66
6. Arsenal 35 17 6 12 67–48 +19  57
7. Burnley 36 14 12 10 35–32 +3  54
8. Everton 36 13 9 14 42–54 –12  48
9. Leicester City 36 11 11 14 49–54 –5  44
10. Newcastle 36 11 8 17 36–46 –10  41
11. Crystal Palace 37 10 11 16 43–55 –12  41
12. Bournemouth 37 10 11 16 43–60 –17  41
13. Watford 37 11 8 18 44–63 –19  41
14. Brighton & Hove Albion 36 9 13 14 33–47 –14  40
15. West Ham 36 9 11 16 45–67 –22  38
16. Huddersfield Town 35 9 8 18 27–56 –29  35
17. Swansea 36 8 9 19 27–53 –26  33
18. Southampton 35 6 14 15 35–54 –19  32
19. West Bromwich Albion 37 6 13 18 31–54 –23  31
20. Stoke City 37 6 12 19 33–67 –34  30

 

 

 

 


 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.16 07:35:48

Angol labdarúgás GYÖNGYÖSI BALÁZS (LONDON)

„Ez a fejezet ma lezárult, mostantól újra az angol válogatott szurkolója vagyok, mint kissrácként.”

2018.11.15 23:18:00

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Ezen eredménysorból – elvben – az következne, hogy a Manchester United üzleti szempontból mélyrepülésbe kezdett. Ennek azonban épp az ellenkezője igaz: még sohasem ment olyan jól a biznisz, mint mostanság.

2018.11.11 16:16:52

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

D. Silva korán beköszönt, Agüero bombázott, Gündogan megadta a kegyelemdöfést • Az Arsenal botlott a Wolves ellen.

2018.11.04 21:20:35

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. A biznisz ez alkalommal nemes célt is szolgál.

2018.11.03 18:18:11

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Végtelenül közönségszórakoztató csata végén Lacazette mentett pontot a londoniaknak.

HIRDETÉS
HIRDETÉS