nemzetisport.hu 2018.11.10 15:34 Frissítve: 2018.11.10 20:38

PL: a 90. percben jött a dráma – kapufa, léc, majd győztes gól

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 12. fordulójában a kiesés elől menekülő Cardiff City hazai pályán hátrányból 2–1-re legyőzte a Brighton & Hove Albiont, egy 90. perces góllal. A meccs krónikájához tartozik, hogy a vendégek csaknem egy órát emberhátrányban játszottak.

 

A vendégek hamar megszerezték a vezetést, March bal oldali szabadrúgása után a hosszún Dunk fejelt a kapu jobb oldalába (0–1).

Dunk a 13. bajnoki gólját szerezte meg, ebből a 11.-et fejjel!

Az első fél óra végéhez érve Paterson közeli fejesével egyenlített a házigazda (1–1), majd nem sokkal később emberelőnybe került: a 34. percben Stephens csúszott rá ellenfelére, amiért egyből pirosat kapott.

Paterson jó formába lendült, a legutóbbi négy meccsén harmadszor volt eredményes, az előtte lévő 14-en csak egyszer sikerült ez neki.

A létszámfölény az utolsó percben, „tűzijátékban” érett góllá: egy ollózásnál még a kapufa mentett, majd a védelem blokkolt a léc segítségével, Bamba lökete azonban már utat talált a kapuba (2–1).

Ez a második alkalom, hogy Neil Warnock csapata a 90. percben szerez győztes gólt a PL-ben, 2006-ban Phil Jagielka döntötte el a Sheffield United Middlesbrough elleni meccsét.

ÖSSZEFOGLALÓ




ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ

Cardiff City–Brighton & Hove Albion 2–1
(Paterson 28., Bamba 90., ill. Dunk 6.)

Huddersfield Town–West Ham United 1–1 (Pritchard 6., ill. Felipe Anderson 74.)
Leicester City–Burnley 0–0
Newcastle United–AFC Bournemouth 2–1 (Rondón 7., 40., ill. Lerma 45+6.)
Southampton–Watford 1–1 (Gabbiadini 20., ill. Holebasz 82.)
Crystal Palace–Tottenham Hotspur 0–1 (Foyth 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 11 9 2 33–4 +29  29
2. Chelsea 11 8 3 27–8 +19  27
3. Liverpool 11 8 3 21–5 +16  27
4. Tottenham 12 9 3 20–10 +10  27
5. Arsenal 11 7 2 2 25–14 +11  23
6. Bournemouth 12 6 2 4 21–16 +5  20
7. Watford 12 6 2 4 17–14 +3  20
8. Manchester United 11 6 2 3 19–18 +1  20
9. Everton 11 5 3 3 19–15 +4  18
10. Leicester City 12 5 2 5 17–16 +1  17
11. Wolverhampton 11 4 3 4 11–12 –1  15
12. Brighton & Hove Albion 12 4 2 6 13–18 –5  14
13. West Ham 12 3 3 6 14–18 –4  12
14. Newcastle 12 2 3 7 9–15 –6  9
15. Burnley 12 2 3 7 12–25 –13  9
16. Crystal Palace 12 2 2 8 8–17 –9  8
17. Southampton 12 1 5 6 8–21 –13  8
18. Cardiff City 12 2 2 8 11–25 –14  8
19. Huddersfield Town 12 1 4 7 6–22 –16  7
20. Fulham 11 1 2 8 11–29 –18  5

 

2019.07.15 18:34:07

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Ez itt Anglia! A BL-ezüstérmes meg a dobogóért dobálja sűrűn az eurótízmilliókat.

2019.07.12 11:14:04

Angol labdarúgás H. T.

A Pool-drukkerek béreltek egy repülőt, amely egy szöveget húzott maga után a levegőben.

2019.07.09 09:50:33

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Pogba és Lukaku már a búcsúpuszikat osztogatja, az MU is beszállhat a cserejátékba.

2019.07.02 06:59:07

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. És néhány fiatal szélső mellett a Copán befutott brazil támadó is érkezhet.

2019.05.19 23:39:01

Angol labdarúgás K. T. I.

Karizmáját politikusi pályára lépő apjától, emberszeretetét az anyjától örökölte a Man. City búcsúzó kapitánya.