PL: a 21. másodpercben gólt kapott, de nyert a Man. City

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 23:12
null
Foden egyenlített (Fotó: AFP)
A Manchester City idegenben 2–1-re nyert az Aston Villa ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. A birminghamiek már a 21. másodpercben vezetést szereztek, és jó 20 percig emberelőnyben is futballozhattak, de pontot szerezni így sem tudtak.

 

Óriási esélyt szalasztott el az Aston Villa.

A birminghamiek John McGinn bal alsóba küldött lövésével nem több mint 21 másodperc után megszerezték a vezetést az éllovas ellen. Ám hiába a villámkezdés, az elmúlt hetekben nem feltétlenül sziporkázó manchesteri legénység – hétvégén például az FA-kupa elődöntőjében vérzett el Pep Guardiola csapata – Phil Foden és Rodri góljával a 40. percre fordítani tudott (1–2). Mindkét vendéggólt Bernardo Silva készítette elő.

De a Villának még így is nagy sansza lett volna arra, hogy megtréfálja a Cityt! A 44. minutumban ugyanis John Stones letalpalta Jacob Ramseyt, az esetet visszanézve pedig piros lapot adott a játékvezető. Az angol bekk a 182. bajnokiján szerepelt, és először állították ki a Premier League-ben.

Az emberelőny viszont éppoly mulandónak bizonyult a birminghamiek számára, mint a gólelőny volt: Matty Cash az 54., majd az 57. percben is begyűjtött egy-egy sárga lapot, így szintén idő előtt vonulhatott be az öltözőbe.

A két csapat tíz a tíz ellen már nem tudott újabb gólt szerezni, a City ismét 11 pontra növelte előnyét a városi rivális, legközelebbi üldöző Manchester United előtt.

Egy kis stat: McGinn igazi Dávid a Góliátok ellen, a PL-ben szerzett eddigi öt góljából négyet is a „nagy hatos” valamelyik tagja ellen ért el. A skót középpályás mai találata a második leggyorsabb gól volt, amit a City a Premier League-ben kapott, a csúcsot Alan Shearer tartja, aki 2003 januárjában 10 másodperc után vette be a manchesteri kaput. Pep Guardiola irányítása mellett még egyetlen 21 év alatti játékos sem volt annyira gólerős, mint Foden (29 találat). A City-játékosok közül Fodennél (23) több gólban csak Kevin De Bruyne (24) vállalt főszerepet a jelenlegi idényben – 14 gól, kilenc assziszt szerepel az angol neve mellett minden sorozatot számítva.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Aston Villa–Manchester City 1–2
(McGinn 1., ill. Foden 22., Rodri 40.)
29. FORDULÓ
Tottenham–Southampton 2–1
(Bale 60., Szon Hung Min 90. – 11-esből, ill. Ings 30.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 33 24 5 4 69–24 +45 77
2. Manchester United 32 19 9 4 64–35 +29 66
3. Leicester City 31 17 5 9 55–37 +18 56
4. Chelsea 32 15 10 7 50–31 +19 55
5. West Ham 32 16 7 9 53–42 +11 55
6. Tottenham 33 15 8 10 56–38 +18 53
7. Liverpool 32 15 8 9 54–38 +16 53
8. Everton 31 14 7 10 43–40 +3 49
9. Arsenal 32 13 7 12 44–36 +8 46
10. Leeds United 32 14 4 14 50–50 0 46
11. Aston Villa 31 13 5 13 44–35 +9 44
12. Wolverhampton 32 11 8 13 32–41 –9 41
13. Crystal Palace 31 10 8 13 33–52 –19 38
14. Southampton 32 10 6 16 40–58 –18 36
15. Newcastle 32 9 8 15 35–53 –18 35
16. Brighton & Hove Albion 32 7 13 12 33–38 –5 34
17. Burnley 32 8 9 15 26–45 –19 33
18. Fulham 33 5 12 16 25–43 –18 27
19. West Brom 31 5 9 17 28–59 –31 24
20. Sheffield United 32 4 2 26 17–56 –39 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik