PL: 9 hónap, 23 gól – na, melyik csapatnak a legjobb a védelme?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.18. 13:16
Meglepő elemzést készített az angol Sky Sports csatorna: a televízió elemzői kimutatták, tavaly november közepe óta a hátsó alakzata miatt sokat kritizált Manchester United nyújtja a legjobb teljesítményt a Premier League-ben.

Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere tavaly nyáron székfoglaló beszédében azt hangsúlyozta, a kritikusok várjanak legalább három hónapot, és azt követően ítéljék meg a munkáját. Nos, Van Gaal első szezonja az MU-nál nem volt dicsőségmenet. A csapat ugyan jobban teljesített, mint David Moyes alatt, ám így sem tudott a dobogóra lépni. November óta viszont mintha valami változóban lenne…

A „vörös ördögök” támadóit és hátvédjeit egyaránt sok kritika érte, a védelmet erősítésre szorulónak vélik – Sergio Ramos, valamint Nicolás Otamendi érkezéséről is pletykáltak a nyáron –, ehhez képest a Sky Sports kimutatta: tavaly november 8. óta a Manchester United kapta a legkevesebb gólt a Premier League-ben. Kevesebbet, mint a három legutóbbi dobogós, a Chelsea, a Manchester City és az Arsenal.

Kapott gólok a Premier League-ben november 8. óta (Forrás: Sky Sports)
Kapott gólok a Premier League-ben november 8. óta (Forrás: Sky Sports)

Az MU eddigi két győztes bajnokijában elévülhetetlen érdemeket szerzett a védelem. Kérdéses, hogy a Matteo Darmian, Chris Smalling, Daley Blind, Luke Shaw négyes, mögötte Sergio Romeróval (vagy David de Geával?) hosszú távon is meghozza-e az MU számára a kiegyensúlyozottságot. Mindenesetre az előző két meccs alapján úgy tűnik, a stabilitáshoz leginkább a középpályán szűrő Morgan Schneiderlin járulhat hozzá, aki a Tottenham Hotspur, illetve az Aston Villa ellen is a csapat egyik legjobbja volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik