PL: a Spurs 65 év után tudott újra fordítani a Boxing Dayen

Vágólapra másolva!
2019.12.26. 15:21
null
Harry Kane a nyolcadik gólját lőtte Boxing Day-en (Fotó: AFP)
José Mourinho még soha, a Tottenham pedig 2003 óta nem szenvedett vereséget december 26-án. A két sorozat ezúttal sem szakadt meg, pedig a Brighton mindent megtett azért, hogy megnehezítse a londoni alakulat dolgát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 19. fordulójában.


Nem indult rosszul a Tottenham számára a Boxing Day – bár azt nem tudhatjuk, játékosai mit találtak a fa alatt... –, az 5. percben Ryan Sessegnon járt közel a vezetés megszerzéséhez, majd Dele Alli elől kellett nagyot mentenie az egyik Brighton védőnek. A 26. percben Harry Kane kapott – nagyszerűnek tűnő – indítást, remek átvétel után pedig a hálóba is helyezett. Csakhogy jött a VAR-check és a kikockázott képek alapján visszavonták a gólt – ha a Brighton középhátvédje, Shane Duffy egyetlen számmal nagyobb cipőt vesz ma, alighanem érvényes a találat.

A döntés fordulópontot jelentett a játék képében is. A Spurs görcsösebbé vált, több apró fault követte egymást, hol a vendégek, hol a hazaiak tizenhatosának előterében. A 37. percben egy újabb szabadrúgás és Pascal Gross beadása után Adam Webster emelkedett a legmagasabbra középen és bólintott Paulo Gazzaniga kapujába (0–1).

Fordulás után is a Brighton védői játszottak főszerepet, igaz, nem olyat, mint szerettek volna: a gólszerző Webster lőtte lábon a visszafutó Dale Stephenst, akiről a labda pont Kane elé perdült, Mathew Ryan az első kísérletet még védte, de aztán a kipattanóval szemben már nem volt esélye... (1–1).

A Tottenham a második félidőben ugyan nem sűrűn jutott el kapura lövésig, fejesig, de amikor igen, akkor jól célzott. A 72. percben Serge Aurier passza után Alli emelt kapásból a bal felsőbe (2–1). A 90. percben ismét csak Alli vehette volna be a vendégkaput, ám 12 méterről megeresztett, léc alá tartó labdáját fölé tudta tolni Ryan.

A Spurs több mint hatvan év, 1954 után először tudott megfordítani egy karácsonyi mérkőzést az angol élvonalban. S immáron tizennégy meccse veretlen a Boxing Dayen, három döntetlen mellett tizenegy győzelmet számlál, mióta legutóbb, 2003-ban kikapott – akkor a Portsmouth bizonyult jobbnak a londoniaknál (2–0). Ezzel szemben a Brighton zsinórban a 11. december 26-ai mérkőzésén maradt nyeretlen...

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ
Tottenham–Brighton 2–1 (Kane 53., Alli 72., ill. A. Webster 37.)
Később
16.00: Aston Villa–Norwich
16.00: Bournemouth–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
16.00: Chelsea–Southampton (Tv: Spíler1)
16.00: Crystal Palace–West Ham (Tv: Spíler2)
16.00: Everton–Burnley (Tv: Digi Sport2)
16.00: Sheffield United–Watford (Tv: Digi Sport3)
18.30: Manchester United–Newcastle (Tv: Spíler1)
21.00: Leicester–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
Péntek
20.45:
Wolverhampton–Manchester City (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 17 16 1 42–14 +28 49
2. Leicester City 18 12 3 3 41–14 +27 39
3. Manchester City 18 12 2 4 50–20 +30 38
4. Chelsea 18 10 2 6 33–25 +8 32
5. Tottenham 19 8 5 6 34–27 +7 29
6. Sheffield United 18 7 7 4 22–17 +5 28
7. Wolverhampton 18 6 9 3 26–22 +4 27
8. Manchester United 18 6 7 5 26–22 +4 25
9. Newcastle 18 7 4 7 18–24 –6 25
10. Burnley 18 7 3 8 24–29 –5 24
11. Arsenal 18 5 8 5 24–27 –3 23
12. Crystal Palace 18 6 5 7 15–20 –5 23
13. Brighton & Hove Albion 19 5 5 9 22–28 –6 20
14. Bournemouth 18 5 4 9 19–25 –6 19
15. Everton 18 5 4 9 20–29 –9 19
16. West Ham 17 5 4 8 19–28 –9 19
17. Southampton 18 5 3 10 21–37 –16 18
18. Aston Villa 18 4 3 11 24–33 –9 15
19. Norwich City 18 3 3 12 19–37 –18 12
20. Watford 18 2 6 10 11–32 –21 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik