Man. City: Szívesen irányítanék válogatottat – Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.22. 18:46
null
A Manchester City spanyol menedzserét előbb-utóbb az egyik válogatott kispadján is láthatjuk (Fotó: AFP)
Nem mindennapi élményben lehetett részük az egyik liverpooli egyetem hallgatóinak, hiszen a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola volt az előadó, aki az eseményen azt is elmondta, hogy szívesen irányítana a későbbiekben nemzeti válogatottat is.

 

A 47 éves spanyol szakember nem csak futballról beszélt az előadáson, kifejtette politikai nézeteit, de volt szó kultúráról és költészetről is. Guardiolát arról is kérdezték, hogy a jövőben igent mondana-e valamelyik válogatott megkeresésének.

Előbb vagy utóbb szeretnék válogatottat irányítani, és ez meg is történik majd, mivel szeretnék kicsit több nyugalmat – és több golfot, amire most nincs időm… Szóval igen, előbb vagy utóbb meg fog történni, és meglátjuk, hogyan döntök, amikor valamelyik nemzeti csapat kopogtat az ajtómon.”

A Manchester City menedzsere azt is elmondta, miben másabb az angol bajnokság a spanyolhoz vagy a némethez képest.

A legnehezebb a meccsek mennyisége, és az, hogy rengeteg kihívó van: ez az egyetlen bajnokság, amelyben öten-hatan küzdenek a bajnoki címért. Nem lenne helyes, ha azt mondanám, hogy Németországban vagy Spanyolországban sok minden jobb, mint itt. Csakúgy, mint amikor utazol, más a kultúra, és sokat tanulsz” – fogalmazott Guardiola, majd elmondta, hogy jobb edzőnek érzi magát, mint korábban a Bayern Münchennél vagy az FC Barcelonánál, és úgy érzi, megszokta már a Premier League-et.

Megjósolhatatlan a bajnokság, elképesztő a hangulat. Amikor megnézed a nap végi összefoglalókat, és látod az emberek reakcióit, amikor gólt szerez a csapat, őrület: a szurkolók nevetnek, sikítoznak, ölelkeznek, ez remek. Mi pedig csak a munkánkat végezzük, a világ meg minket néz – ez egyszerűen fantasztikus.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik