Nincsen veszélyben Carlo Ancelotti állása?

Vágólapra másolva!
2010.12.29. 16:21
null
Cech szerint Ancelotti a megfelelő ember a Chelsea kispadjára (Fotó: Action Images – archív)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójában a Chelsea a Bolton ellen térne vissza a győzelem útjára. Noha a „kékek" a ragyogó rajtot követően mély hullámvölgybe kerültek, a hírek szerint Carlo Ancelotti állása nincs veszélyben – de a londoniaknak mindenképp szükségük van a három pontra, ha nem akarnak nagyon nagy hátrányba kerülni az éllovasokkal szemben. Pályára lép a Liverpool és az Arsenal is.

Az Arsenal, a Liverpool és a Chelsea is pályára lép szerda este a Premier League 20. fordulójában, de talán nem túlzás kijelenteni, hogy a londoni „kékek" fellépését kíséri majd a legnagyobb figyelem. A bajnoki címvédő ugyanis legutóbb november elején győzött, és 1998 óta nem volt ilyen rossz szériája a bajnokságban (nyolc mérkőzésen mindössze hat pont), így sokan úgy vélik, a Bolton elleni meccs döntő lehet Carlo Ancelotti jövője szempontjából.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri az angol bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az együttes kapusa, Petr Cech ugyanakkor teljes mellszélességgel kiállt az olasz szakember mellett, mondván, Ancelotti képes lesz arra, hogy kivezesse a hullámvölgyből a Chelsea-t. „Őt kellene megkérdezni arról, hogy megállja-e a helyét, de én úgy gondolom, hogy igen. Hatalmas tapasztalata van. Az AC Milannál is hatalmas nyomás alatt dolgozott, és az előző szezonban nálunk is volt egy időszak, amikor nagy volt a nyomás, de sikerült megbirkóznunk a feladattal, és végül dupláztunk" – nyilatkozta a cseh válogatott kapusa.

„Nem találjuk a ritmust, és rossz döntéseket hozunk, látható, hogy nagyon sok a rossz passz a játékunkban. Támadásban folyamatosan lesre futunk, és a védelemben is sokat hibázunk, ez az oka annak, hogy nem nyerünk meccseket" – elemezte a helyzetet Cech.

A The Daily Express ugyanakkor úgy tudja, hogy Ancelotti alatt mégsem inog annyira a kispad, mint sokan feltételezik, ugyanis menesztése 11 millió fontba kerülne a Chelsea-nek, és ezt nem szívesen fizetné ki a klub, amelyik egy éve 20 millió fontot volt kénytelen átutalni a kiebrudalt Luís Felipe Scolarinak.

Az Arsenal – amely hétfő este legyőzte a bajnokságban mumusnak számító Chelsea-t – a Wigan otthonában folytatná a pontgyűjtést, és egy esetleges sikerrel pontszámban beérné a tabellán az éllovas Manchester Unitedet.

Arsene Wenger, az „ágyúsok" menedzsere azt reméli, hogy játékosai erőt merítenek a városi rivális legyőzéséből. „A Chelsea elleni siker azt jelenti, hogy tapadunk az éllovasokra, és az is nagyon fontos, hogy erősíti az önbizalmunkat, a hitünket abban, hogy mi is beleszólhatunk a bajnoki cím sorsába. A legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapat lesz a bajnok, szóval ezért is kell jól teljesítenünk a Wigan ellen" – nyilatkozta a francia szakember, aki azt is elárulta, nagy valószínűséggel nem szerződtet új játékosokat a téli átigazolási időszakban.

A Liverpool a sereghajtó Wolverhamptont fogadja az Anfielden, de a középmezőnyben tanyázó „vörösök" menedzsere, Roy Hodgson nem veszi félvállról az aktuális riválist. „A Wolves a sereghajtó, de a hetedik, nyolcadik pozíció és a huszadik hely között pontokban mérve nincsen akkora különbség. A mezőny nagyon sűrű, és így vigyázni kell, ha az alsóbb régiókban tanyázó együttesek ellen játszol, lehet, hogy három héten belül már a nyolcadik helyen állnak" – vélekedett a szakember.

A meccs előtt egyébként megemlékeznek a „vörösök" korábbi játékosáról, az izraeli válogatott Avi Cohenről, aki tegnap veszítette életét egy múlt heti motorbalesetet követően. Az 54 évesen elhunyt védő szerezte azt a gólt az Aston Villa ellen, amely az 1980-as bajnoki címet jelentette a Liverpoolnak.

 PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ
Chelsea–Bolton 20.45
Wigan–Arsenal 20.45
Liverpool–Wolverhampton 21.00
AZ ÁLLÁS 
  1. Manchester United 18 10 8 39–17 +22  38
  2. Manchester City 20 11 5 4 32–16 +16  38
  3. Arsenal 18 11 2 5 37–20 +17  35
  4. Tottenham 19 9 6 4 29–23   +6  33
  5. Chelsea 18 9 4 5 32–15 +17  31
  6. Bolton 19 7 8 4 32–25   +7  29
  7. Sunderland 20 6 9 5 21–22   –1  27
  8. Blackpool 17 7 4 6 26–29   –3  25
  9. Blackburn 20 7 4 9 26–31   –5  25
10. Stoke City 19 7 3 9 23–24   –1  24
11. Everton 19 4 10 5 21–22   –1  22
11. Liverpool 17 6 4 7 21–22   –1  22
13. Newcastle 19 6 4 9 28–31   –3  22
14. West Bromwich Albion 19 6 4 9 25–34   –9  22
15. Aston Villa 19 5 5 9 20–34 –14  20
16. Birmingham 18 3 10 5 18–21   –3  19
17. Fulham 19 3 10 6 19–23   –4  19
18. Wigan 18 4 7 7 15–29 –14  19
19. West Ham United
20 3 8 9 20–33 –13  17
20. Wolverhampton 18 4 3 11 19–32 –13  15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik