Newcastle: megállapodtak a német válogatott szélsőjével – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.16. 12:57
null
Robin Gosens egy lépésre a Newcastle-tól (Fotó: AFP)
A védelem jobb oldalának megerősítése, Kieran Trippier szerződtetése után jöhet a bal oldal! A Sky Italia jelentése szerint a Newcastle United megegyezett a személyes feltételeket illetően Robin Gosensszel, az Atalanta német válogatott szélsőjével, aki a védelemben és a középpályán egyaránt bevethető.

 

 

Az olaszok úgy tudják, a 13-szoros válogatott szélső évi 3.5 millió fontot tehet majd zsebre a Newcastle-nál, a megállapodása pedig három és fél évre, azaz 2025 nyaráig szól majd.

Az Atalanta állítólag 20 millió euró körüli összegért engedheti el a németet, akinek Olaszországban még másfél év lett volna hátra a szerződéséből.

A kontraktust ugyanakkor még nem írták alá: Gosens szeptember óta maródi és egyetlen tétmeccsen sem tudott pályára lépni, így a szokásosnál összetettebb orvosi vizsgálat vár a németre – jegyzi meg a Sky.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 22 18 2 2 54–13 +41 56
2. Chelsea 22 12 7 3 45–17 +28 43
3. Liverpool 20 12 6 2 52–18 +34 42
4. West Ham 21 11 4 6 39–27 +12 37
5. Arsenal 20 11 2 7 33–25 +8 35
6. Tottenham 18 10 3 5 23–20 +3 33
7. Manchester United 20 9 5 6 32–29 +3 32
8. Wolverhampton 20 9 4 7 17–15 +2 31
9. Brighton & Hove Albion 20 6 10 4 21–21 0 28
10. Leicester City 18 7 4 7 31–33 –2 25
11. Crystal Palace 21 5 9 7 30–31 –1 24
12. Southampton 21 5 9 7 25–33 –8 24
13. Aston Villa 20 7 2 11 27–32 –5 23
14. Brentford 20 6 5 9 24–30 –6 23
15. Everton 19 5 4 10 24–34 –10 19
16. Leeds United 19 4 7 8 21–37 –16 19
17. Watford 19 4 2 13 23–37 –14 14
18. Norwich City 21 3 4 14 10–45 –35 13
19. Newcastle 20 1 9 10 20–43 –23 12
20. Burnley1718816–27–1111

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik