Newcastle: a kiesés szélén – Shearer a vezetőséget okolja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.09. 18:36
Alan Shearer, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United legendája borúlátó, ami korábbi csapata PL-tagságát illeti.

„Nem valószínű, hogy a Newcastle túléli a bennmaradásért folyó küzdelmet” – idézi a The Sun a klub színeiben összesen 303 tétmérkőzésen pályára lépő Alan Shearer szavait.

„És valljuk be, hogy a vezetőség csak saját magát hibáztathatja, ha a csapat kiesik. Ugyanazt a bakit követte el, mint amit hét évvel ezelőtt – ezúttal sem adta meg a kellő időt az új menedzsernek. Kétezer-kilencben, nyolc meccsel a bajnokság vége előtt engem neveztek ki a gárda élére. Tudtam, hogy nem lesz elegendő időm bizonyítani, és ha négy vagy öt találkozóval többet kaptam volna, szerintem meg is tudtam volna menteni a klubot a kieséstől.”

„Ezúttal Rafa Beníteznél áll fent hasonló helyzet. Mindössze tíz mérkőzést kapott arra, hogy kihúzza a csávából a Newcastle-t. Biztos vagyok benne, hogyha hamarabb kinevezik, akkor a klub nem lenne a jelenlegi helyzetében. Túl kevés, túl későn... Megint!”

„Ha a vezetőség azt akarja, hogy egy Benítezhez hasonló klasszis szakember bizonyítson, ahhoz több időt kellett volna adni neki. Ezek után őt biztosan nem hibáztathatja senki sem, ha nem marad bent az együttes az élvonalban. A legszomorúbb, hogy ezek után valószínűleg távozik is” – vélekedett a 45 éves Shearer, aki összesen 148 gólt szerzett a Newcastle színeiben.

A „szarkák” jelenleg a Premier League 18. helyén állnak. Noha a Newcastle-nek egy pont a hátránya a Sunderlanddel szemben, Benítez csapatának már csak egy mérkőzése van hátra a jelenlegi kiírásból, a Sunderlandnek ezzel szemben kettő.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Leicester City 37 23 11 3 67–35 +32 80
2. Tottenham 37 19 13 5 68–30 +38 70
3. Arsenal 37 19 11 7 61–36 +25 68
4. Manchester City 37 19 8 10 70–40 +30 65
5. Manchester United 36 18 9 9 44–31 +13 63
6. Southampton 37 17 9 11 55–40 +15 60
7. West Ham 36 15 14 7 61–47 +14 59
8. Liverpool 36 16 10 10 61–48 +13 58
9. Chelsea 36 12 12 12 57–51 +6 48
10. Stoke City 37 13 9 15 39–54 –15 48
11. Swansea 37 12 10 15 41–51 –10 46
12. Everton 36 10 14 12 56–52 +4 44
13. Watford 36 12 8 16 36–44 –8 44
14. Crystal Palace 37 11 9 17 38–47 –9 42
15. West Bromwich Albion 37 10 12 15 33–47 –14 42
16. Bournemouth 37 11 9 17 44–64 –20 42
17. Sunderland 36 8 11 17 43–60 –17 35
18. Newcastle 37 8 10 19 39–64 –25 34
19. Norwich City 36 8 7 21 35–62 –27 31
20. Aston Villa 37 3 8 26 27–72 –45 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik