MU: Van Gaal elmondta, melyik posztra kell igazolnia a télen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.24. 19:28
Louis van Gaal, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere a téli átigazolási időszakban szélsőt szeretne igazolni.

A Manchester United nyugodt heteken van túl, veretlen előző nyolc meccsén, utóbbi hármat megnyerte, a bajnokságban csak a Leicester City előzi meg, a Bajnokok Ligájában pedig vezeti csoportját. Van Gaal azonban már az erősítésen gondolkodik.

„Már szeptember elején is úgy éreztem, ebben a szezonban jobb a csapatunk egyensúlya, ezért ezúttal jobban teljesítünk – mondta Van Gaal a szerdai, PSV elleni meccs előtti sajtótájékoztatón. – Ennek ellenére még mindig van hová fejlődnünk, erősítenünk kell a csapatot. Korábban is elmondtam, de most is, szükségünk van gyors szélsőkre ahhoz, hogy eljussunk oda, ahová szeretnénk.”

Ha az MU legyőzi szerdán holland riválisát, továbbjut csoportjából. Van Gaal elárulta, csapatának öt sérültje van, Luke Shaw, Antonio Valencia, Michael Carrick, Ander Herrera és Phil Jones, így Wayne Rooney és Anthony Martial is bevethető – egyikük sem játszott a hétvégén a Watford ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik