MU: tényleg vége! Van Gaalt menesztették – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.23. 13:32
null
Louis van Gaal két év után távozik a Manchester United kispadjáról (Fotó: Action Images)
A Premier League-ben szereplő Manchester United vezetősége hétfő este közleményben tudatta, menesztette Louis van Gaal menedzsert. A holland szakembert José Mourinho követheti a kispadon, akinek a kinevezésére kedden kerülhet sor. 

 

A mértékadó BBC már napközben arról írt, hogy megtörtént az, amit sok MU-szurkoló hónapok óta várt: a klub elköszönt Louis van Gaal menedzsertől. A hivatalos bejelentésre végül hétfő estig kellett várni.

„Nagyon csalódott vagyok, hogy nem tudjuk végigvinni a hároméves tervünket – mondta a távozó Van Gaal. – Hiszem, hogy jók azok az alapok, amelyeket lefektettünk, hogy a klub előre haladjon, és még nagyobb sikereket érjen el."

„Elmondhatatlanul büszke vagyok, hogy hozzásegíthettem a csapatot a 12. FA-kupa-győzelemhez. Kiváltság, hogy edzői pályafutásom alatt nyertem 20 trófeát, de az FA-kupát megnyerni mindig is az egyik legkülönlegesebb lesz az összes közül."

„Köszönöm a játékosoknak, és sok sikert kívánok nekik a következő szezonra. Nagyszerű volt velük dolgozni, és különösen jól esett látni, hogy a fiatalok megragadják az esélyüket, betörnek az első csapatba és ott kiemelkedően teljesítenek. Már várom, hogy lássam őket az új évadban, ahogy még tovább fejlődnek.”

„Köszönöm a tulajdonosoknak és a Manchester United igazgatótanácsának, hogy lehetőséget adtak egy ilyen nagy csapat menedzselésére. A bámulatos szurkolóknak is szeretném kifejezni hálámat. Ők tényleg a legjobbak a világon.”

Van Gaal állítólag 5 millió fontos végkielégítésre számíthat. A közlemény szerint hamarosan bejelentik az új menedzsert. Már jó ideje téma a sajtóban, hogy a holland trénert José Mourinho követi a kispadon, a portugál szakember kinevezését keddre várják. Árulkodó, hogy a fotósok már azon kapták Mourinhót Londonban, hogy csomagol.

GIGGS SEM MARAD

A Mirror információja szerint Ryan Giggs, a távozó Louis van Gaal menedzser segítője sem marad a Manchester Unitednél.

Ryan Giggs még David Moyes mellett, 2013 júliusában kezdett pályaedzőként dolgozni az MU-nál (akkoriban még játszott is), és bár a keringő pletykák szerint a klubhoz tartó José Mourinho szeretné, ha maradna, a walesi nem hajlik erre.

A 14 éves kora óta az MU kötelékébe tartozó Giggs a hozzá közelállók szerint felkészültnek érzi magát a menedzseri posztra – Moyes menesztése után néhány mérkőzés erejéig irányította is a „vörös ördögöket”.

A Manchester United történetének első nem brit vagy ír nemzetiségű menedzsere 103 mérkőzésen 54 győzelmet aratott, 25 döntetlent játszott és 24 vereséget szenvedett el az együttes kispadján. A csapat 158–98-as gólkülönbséget ért el, és egy trófeát nyert. Van Gaal állását azonban az FA-kupa-győzelem sem menthette meg – az MU a szombati döntőben hosszabbítás után győzte le 2–1-re a Crystal Palace-t.

Mint ismert, Van Gaal távozása (és Mourinho érkezése) hónapok óta napirenden volt a Manchester Uniteddel kapcsolatban. Már az FA-kupa-döntő előtt is több hír arról szólt, hogy hétfőn vagy kedden kinevezik Mourinhót, a finálé után pedig a BBC megírta, hogy a portugál szakember lesz az új menedzser.

A Sky Sports vasárnap szeretett volna beszélni a londoni hotelt elhagyó Van Gaallal, ám amikor azt kérdezte az újságíró, szeretne-e nyilatkozni valamit a jövőjével kapcsolatban, a holland csupán annyit mondott:

„Nem, nem, vége van!”

A Manchester United később úgy kommentálta a hírt, hogy a menedzser csak az idény végére utalt azzal, amikor azt mondta, vége van, de a Sky Sports munkatársa szerint egyértelmű volt, miről beszélt – és neki lett igaza

Van Gaal a két szezonja során hiába költött 250 millió fontot játékosokra, a manchesteriek meg sem közelítették azt a teljesítményt, amit korábban Sir Alex Ferguson korszaka alatt megszokhattak a klub szurkolói. A holland szakember az első idényében a negyedik helyen végzett a csapattal a Premier League-ben, míg a legutóbbi kiírásban az ötödik helyen zárt, így a következő évadban nem szerepelhet a Bajnokok Ligájában.

A csapat játékát és stílusát a 64 éves holland menedzser időszaka alatt állandósuló kritikák kísérték, a szakember körül fokozatosan elfogyott a levegő, és a BL-ről való lemaradás Ed Woodward ügyvezető alelnöknél is megadta az utolsó lökést, hogy a tulajdonosokkal egyetértésben változtatásra szánja el magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik