MU: Solskjaer szerint Pogba most épp műtét miatt dőlt ki

Vágólapra másolva!
2020.01.02. 08:29
null
Paul Pogba ismét megsérült? (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere tájékoztatást adott Paul Pogba nélkülözésének okáról.

A világbajnok francia szupersztár körül hónapok óta sok a kérdés: Paul Pogba az idényben csupán nyolc tétmérkőzésen lépett pályára, s hiába tért vissza a pályára decemberben a Watford ellen (0–2), néhány nappal később már ismét arról szóltak a hírek, hogy nincs ott a „vörös ördögök” keretében. Mivel a 26 esztendős középpályás már a nyáron arról beszélt, hogy távozni akar a Manchester Unitedtól, nagy talány, hogy valóban állandóan sérülés nehezíti-e a játékát, netán más áll a háttérben…

Ole Gunnar Solskjaer, az MU menedzsere az Arsenal elleni, 2–0-ra elveszített bajnokit követően arról beszélt, elképzelhető, hogy Pogba hamarosan kés alá fekszik, ám a tréner nem tudta megmondani, hogy sztárja mikor lesz újra bevethető.

„Három vagy négy hét, nem tudom. A tanácsadói azt javasolták neki, hogy operáltassa meg magát, és vélhetően így is tesz majd” – idézi a manchestereveningnews.co.uk a szakembert, aki hozzátette, hogy Pogba a Newcastle elleni találkozó után arra panaszkodott, hogy nem érzi jónak a korábban megsérült bokáját, ám hiába gondolta azt az orvosi stáb, hogy a szerda esti rangadóra felépül, Pogba végül nem is utazott el a csapattársaival az Arsenal elleni meccsre.

Érdekes egybeesés, hogy a Paul Pogbát menedzselő Mino Raiola néhány napja a La Repubblica nevű olasz lapban épp a Manchester Unitedet kritizálta, s arról beszélt, hogy a klub vezetősége egyáltalán nincs tisztában a valósággal, nincsen megfelelő terve a csapat felépítésére, s hogy egyetlen ügyfelét sem vinné most már az alakulathoz, ugyanis az MU „még Maradonát, Pelét és Maldinit is tönkretenné.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Arsenal–Manchester United 2–0 (Pépé 8., Papasztathopulosz 42.) – élőben az NSO-n!

KORÁBBAN
Brighton–Chelsea 1–1 (Dzsahanbahs 84., ill. Azpilicueta 10.)
Burnley–Aston Villa 1–2 (Wood 80., ill. Wesley 27., Grealish 41.)
Newcastle United–Leicester City 0–3 (Ayoze Pérez 36., Maddison 39., Choudhury 87.)
Southampton–Tottenham Hotspur 1–0 (Ings 17.)
Watford–Wolverhampton Wanderers 2–1 (Deulofeu 30., Doucouré 49., ill. Pedro Neto 60.)
Manchester City–Everton 2–1 (Gabriel Jesus 51., 58., ill. Richarlison 71.)
Norwich City–Crystal Palace 1–1 (Cantwell 4., ill. Wickham 87.)
West Ham United–AFC Bournemouth 4–0 (Noble 17., 35. – 11-esből, Haller 25., F. Anderson 66.)
CSÜTÖRTÖK
21.00:
Liverpool–Sheffield United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 19 18 1 47–14 +33 55
2. Leicester City 21 14 3 4 46–19 +27 45
3. Manchester City 21 14 2 5 56–24 +32 44
4. Chelsea 21 11 3 7 36–29 +7 36
5. Manchester United 21 8 7 6 32–25 +7 31
6. Tottenham 21 8 6 7 36–30 +6 30
7. Wolverhampton 21 7 9 5 30–27 +3 30
8. Sheffield United 20 7 8 5 23–20 +3 29
9. Crystal Palace 21 7 7 7 19–23 –4 28
10. Arsenal 21 6 9 6 28–30 –2 27
11. Everton 21 7 4 10 24–32 –8 25
12. Southampton 21 7 4 10 25–38 –13 25
13. Newcastle 21 7 4 10 20–33 –13 25
14. Brighton & Hove Albion 21 6 6 9 25–29 –4 24
15. Burnley 21 7 3 11 25–34 –9 24
16. West Ham 20 6 4 10 25–32 –7 22
17. Aston Villa 21 6 3 12 27–37 –10 21
18. Bournemouth 21 5 5 11 20–32 –12 20
19. Watford 21 4 7 10 17–34 –17 19
20. Norwich City 21 3 5 13 22–41 –19 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik