MU: Rooney szerint Pochettino lehet Solskjaer alternatívája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.06. 09:56
null
Rooney (jobbra) és Solskjaer három évig voltak csapattársak (Fotó: AFP)
A 120-szoros angol válogatott Wayne Rooney szerint a megbízott vezetőedző, Ole Gunnar Solskjaer megérdemli, hogy állandó szerződést kapjon a Manchester United labdarúgócsapatánál, de ha ő mégsem vállalná, akkor a Tottenham Hotspurt irányító Mauricio Pochettino lenne a legalkalmasabb a feladatra.

 

A United korábbi csapatkapitánya, aki 2004 és 2017 között 183 gólt szerzett a klub színeiben és ezzel a csapat legeredményesebb futballistája, a CNN-nek azt nyilatkozta, az lenne a legjobb, ha Solskjaer folytatná a decemberi kinevezése óta tartó sikersorozatot, és aztán véglegesítenék őt a vezetőedzői poszton.

„De ha mégsem így történik, és a Unitednek másvalakit kell kineveznie, akkor azt gondolom, Pochettino lenne a megfelelő ember” – jelentette ki Rooney.

A 45 éves norvég edzőt azután bízták meg az MU irányításával, hogy decemberben menesztették a portugál José Mourinhót. Solskjaer vezetésével azóta nem kapott ki a Manchester United, sőt, tíz tétmérkőzésen egyetlen döntetlen mellett kilencszer győzött.

Az argentin Pochettino 2014 óta vezetőedző a Tottenhamnél, amellyel az elmúlt két évben az első három között zárt a Premier League-ben, ugyanakkor még egyetlen trófeát sem nyert a londoni gárdával.

A Manchester United nagy valószínűséggel a mostani szezon végén dönt arról, hogy a továbbiakban ki lesz az együttes edzője. Solskjaerral a következő megméretés szombaton, a bajnokságban vár az MU-ra a Fulham vendégeként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik