MU: nemet mondott a Realnak és a Barcának, januárban jön?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.09. 13:34
Angol lapértesülések szerint Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere csatárra vadászik, és már megvan a kiszemeltje. Akiért nem is kell olyan sokat utazni, hogy élőben is láthassa...

A pénzről jobb nem beszélni, szélsőséges összegek keringenek Anthony Martial átigazolása kapcsán, egy azonban biztos, a fiatal francia támadó egyelőre nem váltotta meg a világot a „vörös ördögöknél”.

Louis van Gaal sajtóhírek szerint mindenképpen szeretne egy új csatárt hozni, akár már januárban, együttese bajnokságban szerzett 17 góljával ugyanis finoman szólva nem elégedett.

A kiszemelt a Newcastle Evening Chronicle szerint a mindössze 22 esztendős, a Premier League-ben már bizonyító Ayoze Pérez.

A Newcastle spanyol csatára 2014-ben szerződött a „szarkákhoz”, miután többek közt a Real Madridnak, a Barcelonának és a Portónak is nemet mondott.

A Tenerifében nevelkedő játékos állandó tagja a Newcastle kezdőcsapatának, az előző idényben hét gólig jutott, az új szezonban pedig már három találatnál jár.

A spanyol piaci értékét a transfermarkt.de 7 millió euróra teszi, de a „szarkák” ennek az összegnek vélhetően a többszörösét kérnék egyik legjobbjukért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik