MU: Murphy törvénye – Van Gaal véleménye az El-zakóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.19. 09:58
null
Louis van Gaal csalódott volt a Manchester United El-veresége után (Fotó: Reuters)
Louis van Gaal, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menedzsere a dán Midtjylland elleni 2–1-es Európa-liga-vereség után csalódottan konstatálta, hogy csapatának semmi sem jön össze mostanában.

 

„Mit is mondhatnék? Ez Murphy törvénye – értékelt a blama után Louis van Gaal a BT Sportnak. – A bemelegítésnél megsérül a kezdő kapusod, így nem tudod az előre kigondolt tizenegyet kiküldeni a pályára, ráadásul ezzel összesen 14 sérültünk van már… Fejben sok mindenen kellett átmenniük a játékosoknak. Az első tíz-tizenöt percben nem voltunk jók, aztán pariba kerültünk az ellenfelünkkel, meg is szereztük a vezetést, sőt, több gólt lőhettünk volna!”

„Aztán besokalltunk. A második félidőben az összes párbajt elveszítettük, labdát sem tudtunk szerezni. A második kapott gól már sok volt, nem engedhettük volna meg magunknak, igaz, nekünk is megvoltak a lehetőségeink, ám Jesse Lingaard több helyzetet is kihagyott. Ez Murphy törvénye, úgy gondolom.”

„A mérkőzés bizonyos szakaszaiban szervezetlenek voltunk, de hát ez történik, ha minden héten más csapattal kell kiállni. A labdarúgásban minden lehetséges, nekünk pedig még mindig megvan az esélyünk a hazai győzelemre, és arra, hogy továbbjussunk a következő körbe.”

„A szurkolók kritizálnak minket, de megtehetik. Csalódottak a vereség miatt, mint ahogy mi is azok vagyunk. A második félidei teljesítményünk láttán joguk van bírálni. Javulnunk kell, aztán a rajongóink ismét támogatnak majd. Láthattuk már ezt az elmúlt 18 hónapban, amióta itt vagyok.”

Van Gaal azt is elmondta, David de Geának a térde sérült meg bemelegítés közben, ám pontosat egyelőre nem tudni az állapotáról, a spanyol kapust pénteken vizsgálják meg alaposabban.

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Midtjylland (dán)–Manchester United (angol) 2–1 (Sisto 44., Onuachu 77., ill. Depay 37.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik