MU: Mourinhót nem foglalkoztatja C. Ronaldo megszerzése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.16. 10:59
A Manchester United magyar idő szerint vasárnap hajnalban lejátszotta az első felkészülési mérkőzését, amely után elégedetten nyilatkozott José Mourinho, a csapat menedzsere – a portugál mester ugyanakkor Cristiano Ronaldóról is szót ejtett.


A United nagy erősítést hajtott végre a nyáron, ennek ellenére többször is felvetődött Cristiano Ronaldo érkezése. Mourinho egy időre lezárta a találgatásokat.
A United nagy erősítést hajtott végre a nyáron, ennek ellenére többször is felvetődött Cristiano Ronaldo érkezése. Mourinho egy időre lezárta a találgatásokat.

„Nem fogom az időmet arra vesztegetni, hogy olyan játékosok megszerzésén töröm a fejem, akiket lehetetlen elcsábítani” – mondta a portugál szakember.

Mourinhónak jelen pillanatban nem is kell az állomány minőségén aggódnia, az LA Galaxy ellen ugyanis biztató jeleket mutatott együttese: Marcus Rashford duplájával, illetve Marouane Fellaini, Anthony Martial és Henrih Mhitarjan egy-egy találatával 5–2-re győzött.

Romelu Lukaku is bemutatkozott a „vörös ördögöknél”, és bár nem sikerült betalálnia, edzője így is elégedett volt vele.

„Ma megmutatta, hogy csapatjátékos – elemezte Mourinho új szerzeményének játékát. – Nem aggódott a saját góljai miatt, a csapat eredményessége volt számára a legfontosabb.”

Az MU a mérkőzésen kísérletet tett a három középhátvédes felállással is, amely szintén elnyerte a menedzser tetszését.

„Olyan felállást próbáltunk ki, amely nem az alaprendszerünk – nyilatkozta Mourinho. – Néhány napot gyakoroltuk, hogy a játékosok új pozícióban, új tapasztalatot szerezzenek. Nagyon elégedett vagyok. Tovább kell folytatnunk, fejlesztenünk kell ezt a felállást is, arra az esetre, ha a szezon során úgy döntenénk, hogy ezt a rendszert alkalmazzuk.”

A United magyar idő szerint hétfő hajnalban a Real Salt Lake-kel mérkőzik meg, majd még Amerikában találkozik a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Los Angeles Galaxy–Manchester United 2–5
(G. dos Santos 79., 88., ill. Rashford 2., 20., Fellaini 26., Mhitarjan 67., Martial 72.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik