MU: „Megyünk előre, még nem elég az, amit elértünk”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.01. 11:00
José Mourinho győztes mentalitást hozott a Manchester Unitedhez – mondta Ander Herrera, a labdarúgócsapat középpályása, aki szerint ez is kellett ahhoz, hogy vasárnap megnyerjék az angol Ligakupát.

„Mourinho több dolgot is magával hozott a klubhoz, s ezek közül az egyik az, hogy nyerő típus. Ezt nekünk is átadta” – mondta a csapatnál első szezonját töltő portugál mesterről a spanyol Herrera.

A korábbi sikeredző, Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta a United mindössze egy trófeát gyűjtött – tavaly, az FA-kupában –, s két menedzsert is menesztett.

„Jelenleg nem könnyű megverni bennünket. Megyünk előre, még nem elég az, amit elértünk” – tette hozzá a játékos, hangsúlyozva, hogy a szezon végén az első négy között akarnak zárni a bajnokságban, hogy indulhassanak a Bajnokok Ligájában.

A vasárnapi Ligakupa-döntőben a Southamptont 3–2-re verő MU jelenleg a hatodik helyen áll a Premier League-ben, lemaradása tetemes, 15 pont az éllovas Chelsea-től, de közben versenyben van az FA-kupában és a győztesnek BL-kvótát hozó Európa-ligában is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik