MU: megvan az új csapatkapitány – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 20:40
null
A Manchester United új és korábbi csapatkapitánya (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Manchester United hivatalos közleményben jelentette be, hogy Michael Carrick lesz az új csapatkapitány Wayne Rooney távozásával.

 

„Nagyszerű érzés és hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ekkora klubnak én lehetek a csapatkapitánya. Ez lesz a tizenkettedik szezonom, sohasem gondoltam volna, amikor 25 évesen ide szerződtem, hogy ennyi mindent elérhetek a klubnál” – nyilatkozta Carrick a manutd.com-nak, majd arra is válaszolt, hogy melyik korábbi kapitányhoz hasonlítaná magát.

„Önmagam szeretnék lenni továbbra is, nem is lenne helyes, ha ez a poszt megváltoztatna, kiabálnék a többiekkel, és mindenkinek megmondanám hogy mit tegyen. Én nem ilyen vagyok, beszélni fogok ugyan, amikor azt kell tennem, de egyébként inkább jó példát szeretnék mutatni a többieknek.”

„Futballistaként érkeztem, most pedig hatalmas szurkolója vagyok a csapatnak. Az évek múlásával egyre jobban megszerettem a klubot, így a csapatkapitányi poszt igazán különleges számomra” – tette hozzá a korábbi Tottenham-játékos.

A 35 esztendős középpályás 2006 óta a „vörös ördögök” játékosa. Az átigazolása óta eltelt 11 évben összesen 459 alkalommal játszott tétmérkőzésen a klub színeiben. Ötször nyert bajnokságot, háromszor Ligakupát, egyszer-egyszer pedig Bajnokok Ligáját, Európa-ligát, klubvilágbajnokságot és FA-kupát.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik