MU: megszületett az egyezség, ma aláír az első téli igazolás?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.14. 10:05
Egybehangzó lapértesülések szerint a Manchester United labdarúgócsapata órákra van attól, hogy megszerezze első új játékosát a januári átigazolási időszakban.

Lassan nem marad olyan európai topligában futballozó játékos, akit az angol sajtó ne boronált volna össze legalább egyszer a Manchester Uniteddel.

Tény, a „vörös ördögök” nem úgy szerepelnek, ahogy azt eltervezték, így könnyen lehet, hogy már januárban újra feltörik azt a bizonyos perselyt.

A Sport Mediaset információi szerint már nem kell sokat várni az első érkezőre, csütörtökön aláír Manchesterben a Dimano Kijev hátvédje, Aleksandar Dragovic.

Az osztrák válogatott labdarúgó az Austria Wienben nevelkedett, hatéves korától a bécsi együttes játékosa volt, majd 2011-ben a svájci Baselhez szerződött, onnan 2013-ban a Dinamo Kijevhez került.

Az osztrák futball egyik legnagyobb reménységének tartott hátvéden sajtóhírek szerint már a bécsi időszakában megakadt a manchesteri vezetők szeme, most pedig végre nyélbe ütik az üzletet, miután a kijevi együttessel és Dragovic menedzserével is egyezségre jutottak.

Az osztrák piaci értékét a transfermarkt.de 13 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik