MU: megelégelték Pogba játékát – nincs több kosár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.04. 14:18
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United orvosi stábja eltiltotta Paul Pogbát a kosárlabdázástól.

Mint ismert, a francia játékos még szeptember 12-én, együttese Basel elleni Bajnokok Ligája-összecsapásán szenvedett combhajlítóizom-sérülést, s bár az első hírek két-három hetes kihagyásról szóltak, Mourinho pénteken azt mondta, az idén már nem számíthat Pogbára.már nem számíthat Pogbára.

A Manchesternél rendkívül óvatosak a középpályás sérülésével kapcsolatban, s olyannyira biztosra megy az orvosi stáb, hogy a legfrissebb hírek szerint eltiltotta Pogbát a kosárlabdázástól, a doktorok ugyanis azon a véleményen vannak, hogy a kosarazás súlyosbíthatja a 24 éves futballista sérülését, ráadásul állandó veszélyt jelent Pogba térdére, valamint bokájára.

Vélhetően elég nehezen szokik majd hozzá Pogba a „kosármentes” élethez, a Manchester United sztárja ugyanis köztudottan óriási NBA-szurkoló, közösségi oldalán pedig folyamatosan megoszt videókat és képeket, melyeken épp kosárlabdával üti el az időt.

Itt épp Joel Embiiddel, a Philadelphia 76ers sztárjával kosarazik

Pogba beat the buzzer splash!! Bro don't get mad @joelembiid

452k Likes, 2,198 Comments - Paul Labile Pogba (@paulpogba) on Instagram: "Pogba beat the buzzer splash!! Bro don't get mad @joelembiid"

Romelu Lukakuval
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik