MU: Ibra sokatmondó megjegyzése – újabb pofon Guardiolának?

Vágólapra másolva!
2016.09.09. 13:51
Zlatan Ibrahimovicot, a Premier League-ben szereplő Manchester United sztárját megkérdezték, szeret-e José Mourinhóval dolgozni. A svéd klasszis hozta a formáját, válaszával némileg odabökött – vélhetően – Pep Guardiolának, korábbi trénerének.

Mint ismert, Zlatan Ibrahimovic nem ápol túlságosan jó viszont a katalán trénerrel, akivel a 2009–2010-es szezonban dolgozott együtt a Barcelonánál. A 34 esztendős támadó viharos körülmények között távozott a gránátvörös-kékektől, s azt sosem titkolta, hogy ez Pep Guardiola miatt alakult így.

Amikor Ibrát arról kérdezték, szeret-e José Mourinhóval dolgozni, a csatár az alábbiakat felelte.

„Egyenes a játékosaival, nem az a fajta edző, aki a háta mögött kibeszélné a futballistáit. Elmondja neked, ha valami baja van. Ha nem vagy elég jó, hát nem vagy elég jó” – mondta el véleményét Ibrahimovic a portugál trénerről, ezt követően pedig elejtett egy igen sokatmondó megjegyzést is. Ugyan nem árulta el, kire céloz, ám nem nehéz kitalálni, hogy Guardioláról van szó.

„Azon a véleményem vagyok, inkább legyen egy edző ilyen, mint olyan, aki semmit sem mond neked, miközben baja van veled, de te meg közben azt hiszed, minden rendben van, mert nem közli veled a problémáját.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik