MU: Ibra félpénzért, heti 220 ezer fontért is aláírna – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.26. 14:09
null
Kínába mesés fizetéssel csábítják Ibrát, minden bizonnyal hiába. Legalábbis egyelőre... (Fotó: Reuters)
Angol sajtóhírek szerint Zlatan Ibrahimovic már ismertette fizetési igényeit kérői egyikével, a Manchester United vezetőivel. A PSG-t négy év után elhagyó, 34 éves labdarúgó heti 220 ezer fontos fizetésért lenne hajlandó beállni a „vörös ördögök” közé.


A végleges döntés már csak azért is várat magára, mert pillanatnyilag nincs menedzsere az MU-nak. Louis van Gaal már távozott, a legvalószínűbb utódjának tartott José Mourinho kinevezésére a legfrissebb angol hírek szerint holnap, pénteken kerül sor. A svéd már többször nyilatkozott arról, hogy szívesen kipróbálná magát egyszer a Premier League-ben, és a Mourinhóval való közös munka sem lenne számára ismeretlen. Mindketten kölcsönös tisztelettel nyilatkoztak egymásról. A jelek szerint Ibra jelentős anyagi áldozatra is hajlandó lenne, hogy karrierje során először PL-játékos legyen.

Szintén angol források írnak amerikai (LA Galaxy) és közel-keleti ajánlatairól, míg a Sky Sports úgy tudja, hogy a kínai élvonal egyik klubja két szezonra 53 millió fontot(!) ajánlott neki. Ebben az esetben a svéd támadó körülbelül 2.3-szor annyit kereshetne, mint az MU-nál – ha megadnák ott neki, amit kér. Angol és MU-mércével mérve Ibra fizetési igénye nem kiugróan magas, a hozzá hasonló sztárokénak megfelelő. Kérdés azonban, hogy 34 évesen vajon húzóember tud lenni a világ talán legerősebb bajnokságában, annak is az egyik kirakatcsapatában. Az viszont mellette szól, hogy lejárt szerződésű játékosként csak vele kell egyezségre jutni. Az MU-ban jelenleg Wayne Rooney keresi a legtöbbet, heti 300 ezer fontot.

Más források szerint Ibra manchesteri fizetése heti 250 ezer font lenne, méghozzá két évre (1+1), kiegészítve egy nyolcmilliós aláírási pénzzel. Ez meggyőzheti őt, hogy olyan nagyon ne érezze meg a heti 350 ezer eurós párizsi fizetésének a hiányát.

„Már döntöttem a jövőmet illetően – nyilatkozta Ibrahimovic egy svédországi sajtótájékoztatón. – Nem fontos, hogy még az Eb előtt megegyezés szülessen. Szeretem olvasni a médiában a rólam szóló híreket, szórakoztatnak. Sok országból érdeklődnek irántam, Angliából, Olaszországból és más helyekről. Vannak konkrét ajánlataim, sok a lehetőség.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik