MU: ha már maradt De Gea, hosszabbítanának vele

Vágólapra másolva!
2015.09.02. 12:36
null
De Gea sorsa és helyzete egész nyáron bizonytalan volt. És ez alighanem így lesz még hónapokon át... (Fotó: Reuters)
A spanyol, azon belül is madridi As című lap arról írt, hogy a Manchester United szerződéshosszabbítási ajánlatot készül tenni David de Geának, aki formai hiányosságok miatt nem váltott klubot a nyáron és lett a Real Madrid labdarúgója.

 

 

A kapusnak 2016 nyarán lejár a manchesteri szerződése, és fél évvel korábban már előszerződést írhat alá. Az angolokat sürgeti az idő, hogy lépjenek, különben sokra értékelt kapusuk – körülbelül 30 millió euróval számoltak utána a bevételi oldalon – ingyen távozhat.

Értékesíteni persze még a télen is tudják, akkor azonban már jóval nyomottabb áron. Illetve miután a BL-ben alighanem szerephez jut, a vevőnek számítania kell arra, hogy pont a legrangosabb sorozat legizgalmasabb részében nem játszhatna De Gea.

A lap szerint a Real Madrid esetében így értelmét veszíti De Gea kivásárlása az MU-tól a kapus szerződésének lejárta előtt fél évvel. A madridiak által felajánlott cserealap, Keylor Navas sorsa ebben a tekintetben párhuzamos a spanyol kollégáéval. A Realnál minden bizonnyal szerepet kap az őszi BL-csoportkörben, így esetleges klubváltásánál ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

De Gea a héten a spanyol válogatott kerettel készül a soros Eb-selejtezőkre. A balul sikerült átigazolását nem kommentálta, csupán halvány mosolyt engedett el az újságírók felé, akik erről faggatták. Apropó válogatott. A jövő évi Eb miatt De Gea nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy végig kispadozzon – vagy a lelátón üljön – egy teljes idényen át. Így ebből a szempontból meg ő van kényszerhelyzetben.

Kérdéses még, hogy Louis van Gaal menedzser hozzáállása a történteket követően mennyire változik meg az ügyben. A hezitáló De Geára a nyáron látványosan nem számított még a keretben sem – hat tétmeccsen vannak túl, de át sem kellett öltöznie a korábbi biztos kezdőkapusnak –, most viszont üzletpolitikailag éppen ennek az ellenkezőjét kellene tennie. Ragaszkodni hozzá és minden bizalmat megadni neki. Hátha meggyőzhető a hosszabbításról. Függetlenül attól, hogy továbbra is mehetnékje van és gondolkodik a váltáson.

A spanyolok ugyanis meggyőződéssel állítják: De Gea álláspontja a történtek ellenére – vagy főként éppen azért – aligha változik meg. A kapusnak eltökélt szándéka, hogy elhagyja Angliát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik