MU: „Guardiola a legéretlenebb edző, akivel valaha dolgom volt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.12. 15:14
null
Zlatan Ibrahimovic ismét „beleszállt” Josep Guardiolába (Fotó: AFP, archív)
Köztudott, hogy Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United labdarúgócsapatának svéd klasszisa nem rajong Josep Guardioláért. A 36 éves támadó most ismét „belerúgott” egyet a jelenleg Manchester Citynél tevékenykedő trénerbe.

 

Mint ismert, Ibrahimovic 2009-ben épp a katalán szakember által irányított Barcelonához szerződött, ám 2010-ben tovább is állt – ezen időszakban a csatár többször is összezörrent Guardiolával.

„Ez a Barcelona volt, amely épp előtte nyert meg a Bajnokok Ligáját – idézte fel a történteket Zlatan Ibrahimovic a Sky Sports Italiának. – Nehéz volt engem megszerezniük az Intertől, mivel remek volt a kapcsolatom Massimo Morattival. Az időszak eleje épp olyan volt, mint a FIFA-ban, az első hat hónap tökéletesen sikerült, sok gólt lőttem, nyertünk két trófeát.”

„Ezt követően viszont változott a taktika és a rendszer, ami nem igazán feküdt nekem, úgyhogy a Barcelonánál azt mondták, beszéljek Guardiolával. Én odamentem, és azt mondtam neki, hogy feláldozza a többi játékosát Lionel Messiért. Guardiola azt felelte, megért engem. Ezt követően egyszerűen a kispadra rakott, egyik meccs jött a másik után, én csak csere voltam. Onnantól nem beszélt velem, sőt, még csak rám sem nézett.”

„Amikor beléptem a szobába, ő kiment. Ha mentem, hogy találkozzak vele, fogta magát, és elsétált másmerre. Ekkor megértettem, hogy ez már túlmutat a futballon. A probléma viszont ő volt, aki nem oldotta meg, nem tisztázta velem az egészet. Emlékszem, már az első nap azt mondta nekem, hogy a Barcelona játékosai nem járhatnak Ferrarival vagy Porschéval edzésre. Már akkor ítélkezett felettem, pedig ha nem ismersz valakit, nem ítélheted el.”

„Ez a saját tapasztalatom vele, nem mesélt nekem más ilyeneket Guardioláról, de olvastam, hogy hasonló problémái voltak Mario Mandzukiccsal és Samuel Eto'óval is. Nem ő volt a legrosszabb vezetőedző, akivel dolgoztam, de az biztos, hogy ő volt a legéretlenebb, ami a problémamegoldást illeti.”



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik