MU: elsőként jelentkeztek be Sterlingért, de van egy kis gond

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.21. 10:23
null
Raheem Sterling (balra) rendhagyó módon a Unitedhez igazolhat (Fotó: Action Images)
Brit sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli Manchester United bejelentkezett a rivális Liverpool válogatott támadójáért, Raheem Sterlingért. A 20 éves játékost azonban nem akarja elengedni a klubja, főleg nem a „vörös ördögökhöz”.

 

Az ígéretes tehetségként számon tartott Sterlinget sok klub figyeli. Többek között a Real Madriddal, a Bayern Münchennel, az Arsenallal és a Manchester Cityvel is szóba hozták a tizennégyszeres angol válogatott játékost.

A The Telegraph azt írja, egy hete a Manchester United – a kérők közül elsőként – jelezte a liverpooliaknak, hogy a nyáron megvásárolná Sterlinget. A Liverpool nem szeretne megválni egyik legértékesebb futballistájától, de az angol lapok tudni vélik, egy minimum ötvenmillió fontos – azaz 70 millió eurós – ajánlaton elgondolkodnának a klub elöljárói.

A Manchesternek azonban nincs könnyű dolga, hiszen a múlt ellene szól: 1938 óta a Liverpoolból közvetlenül a Unitedbe egyetlen labdarúgó sem szerződött – a The Telegraph szerint. Akkor is az az Allenby Chilton igazolt át a „vörösöktől” a „vörös ördögökhöz”, aki a Pool felnőttcsapatában egyszer sem lépett pályára. A másik irányba sem gyakori a játékosáramlás: legutóbb 1964-ben, Phil Chisnall költözött az Old Traffordról az Anfieldre.

2007-ben Rafa Benítez, a Liverpool akkori menedzsere kifizette volna a manchesterieket erősítő Gabriel Heinze szerződésében rögzített átigazolási díját, csakhogy a United némi jogi hercehurca után bebizonyította, a klub filozófiája kimondja, a Liverpoollal nem áll módjában tárgyalni.

Sterlingnek 2017-ig van szerződése a Liverpoollal, amelynél 35 ezer fontot keres hetente. A The Telegraph információi szerint a QPR-ban és a Liverpoolban nevelkedő Sterling távozni akar, mert a Bajnokok Ligájában kíván szerepelni, és úgy érzi, más együttesben több esélye lenne trófeákat nyerni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik